Ne bringázz a járdán – videó

 A Magyar Kerékpárosklub a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett ?Mindenki gyalogosnak születik? kampány keretében elkészített és nyilvánosságra hozott egy rövid videót, aminek célja felhívni a figyelmet arra, hogy a járda nem járművek közlekedésére való.

A Magyar Kerékpárosklub évek óta azon dolgozik, hogy városainkban, településeinken végre megteremtődjék a kerékpáros közlekedés összes feltétele, ezen belül elsősorban a szükséges infrastruktúra. Ennek hiánya vagy éppen nem megfelelő kialakítása (például járdára festett sárga csíkok) nem csak hogy nem segíti a kerékpáros közlekedés kívánatos fejlődését, de még új veszélyhelyzeteket is teremt az amúgy is konfliktusokkal terhelt közlekedésben.

Ma, amikor egyre többen választják a kerékpárt közlekedési eszköznek, napi probléma a járdán kerékpározás. Gyalogosok kerülnek veszélybe vagy ijednek meg, ráadásul ? a tévhitekkel szemben ? a kerékpáros sincsen nagyobb biztonságban. A legtöbb kerékpáros baleset éppen a járdák és az utak kereszteződésében történik. Ezt a problémát végleg megoldani, megszüntetni elsősorban a tervezők és a települések szakmai vezetőinek a feladata és felelőssége. A Magyar Kerékpárosklub e mellett feladatának tekinti a kerékpárral közlekedők viselkedésének, közlekedési magatartásának megváltoztatását. 

A szervezet korábban is kiadott állásfoglalást ebben a témában, most egy vírusvideót készített és hozott nyilvánosságra. Ennek apropóját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett ?Mindenki gyalogosnak születik? kampány adta. A kerékpárosklub részt vett a kampány tervezésében és szervezésében is, elsősorban éppen azért, hogy felhívja a figyelmet a fenti problémára, a kerékpárral közlekedőket pedig arra kérje, hogy ne a járdán közlekedjenek.

Egyetértünk a kampány kezdeményezőivel, sajnos sokan nincsenek tisztában a kerékpározás szabályaival és a kötelező tartozékok szükségességével.

A KRESZ által előírt kötelező kerékpártartozékok:

  • Fehér színű első lámpa
  • Vörös színű hátsó lámpa
  • Vörös színű hátsó prizma
  • Két, egymástól független fék
  • Csengő
  • Borostyán sárga színű küllőprizma legalább az elsö keréken
  • Fényvisszaverő ruházat (lakott területen kívül az úttesten éjszaka, vagy rossz látási viszonyok között)

A KRESZ által javasolt kerékpártartozékok:

  • A pedálon és a küllők között borostyán sárga színű prizmák
  • Karos szelességjelző prizma
  • Visszapillantó tükör
  • Sárvédők
  • Kerékpáros bukósisak, kifejezetten ajánlott!!!