Sötétség az állomás aluljárójában

A Vecsés Települési Polgárőr Egyesület (VTPE) lakossági bejelentés alapján jelezte, hogy Vecsés vasútállomáson lévő alagút világító lámpatesteket ismeretlen személyek körülbelül egy hete összetörték, éjszaka ott közlekedni lehetetlen, mivel nem lehet semmit sem látni. A bejelentőt  pár nappal ezelőtt három fiatal személy a sötét aluljáróban 22 óra körüli időben megtámadta és megverte, de feljelentést a sértett nem tett. Elmondta továbbá, hogy a vonathoz, illetve a hazafelé közlekedők az esti órákban a síneken át közelítik meg a peronokat, mivel nem mernek az aluljáróba lemenni.
A gyalogosok veszélyeztetik a saját életüket, testi épségüket, mivel a nagy sebességgel áthaladó vonatokat a forgalmi szolgálattevő nem mondja be. A MÁV már tud a hibáról, de a forgalmi szolgálattevő szerint hónapokig sötét lesz az aluljáróban.
A polgárőrség a napi járőrszolgálatában rendszeresen ellenőrzi az aluljárót és környékét. Sajnos a pár éve sok millióért felújított állomást és az aluljárót a vandálok tönkretették. Mivel ez az egyik legfontosabb tömegközlekedési útvonal Vecsésen, sajnálatos, hogy ilyen állapotba került. Aluljárót összefirkálták, bizonytalan eredetű tócsákkal, szeméttel van sokszor tele. Mivel a terület a Magyar Államvasutaké, fenntartása is az ő hatáskörükbe tartozik, de ismerve a MÁV helyzetét ez az állapot sok évre konzerválódhat.
Reméljük, hogy legalább az aluljáró világítását rendbe hozza fenntartó és vandál biztos lámpákat szerelnek fel, hogy ne lehessen újra szétverni azt.

Érdekességképpen rövid ismertető az állomásról:

A felvételi épület az állomás végponti végéhez közel található, a vakolat és többszöri felújítás mögött az eredeti, 1847-ben emelt Magyar Középponti Vasút állomásépülete lapul, amely Paul Eduard Sprenger császári mérnök tervei szerint épült típusépület. A felvételi épület legutóbbi rekonstrukciója 2005. október 26-án befejeződött.  A vágányokhoz  nem az épületen keresztül, hanem az utcáról megközelíthető aluljárón keresztül lehet eljutni.

Vecsést gyakorlatilag kettészeli a vasút. A 2005-ös rekonstrukció során korszerű, motoros állítású, fűthető, betonaljas kitérőket építettek be. A biztosítóberendezés számítógép vezérlésű. A vonal többi felújított állomásához hasonlóan, a két átmenő fővágánnyal rendelkezik. Az állomás fényjelzőkkel biztosított. Forgalmi szolgálat és menetjegykiadás van, bár ez utóbbi korlátozott időtartamú, este és hétvégén nem elérhető.

Jelentős személyforgalmat bonyolít az állomás és áruforgalom is van az egykori V. vágányból kialakított csonka vágányon. A vágányok között szalagkorlát a biztonsági kerítés. Emelt szintű peronokat találunk az állomáson, melyeket az aluljárón át lehet megközelíteni. A mozgáskorlátozottak fel- és lejutását liftek hivatottak megkönnyíteni, habár lezárva tartják őket. Ezeket is megrongálták már,  működésképtelenek.
A peronokon padok és üvegezett esőbeállók vannak, többségéből azonban már hiányzik az üveg. Ugyancsak az aluljárón keresztül juthatunk át az állomás túlsó oldalára. Az aluljáró falait, az esőbeállókat falfirkák csúfítják.
Az esőcsatornákon az erős emberek gyakoroltak, többségét letépték. Egy kocsma is üzemel a felvételi épülettel átellenben a sarkon. Az állomás végpont felőli végén egy fél- és fénysorompóval biztosított vasúti átjáró van. A vágányokkal párhuzamosan mindkét oldalon zajvédő fal húzódik hosszan a település házai között.

Nem az állomás része ugyan, de a végponti bejárati jelzőktől nem messze egy gyalogos felüljárón át lehet közlekedni. Nagyszerű fotóhely a vasútbarátoknak, hisz alatta ívben fekszenek a vágányok, csak épp ez a régi Vashíd is balesetveszélyes állapotban van. Drótháló több helyen szétszakítva, az odavezető járdák és a lépcsők körül sok a szemét. Erre is ráférne egy felújítás, de legalább biztonságossá kellene tenni.

Korábban írtuk, hogy térfigyelő rendszert üzemeltek be többek között a vecsési állomások területén is. Viszont az aluljáróba nem került kamera, hiszen elsősorban vasútbiztonsági szempontokat helyezett előtérbe a vasúttársaság a kamerarendszerek telepítésével, közbiztonsági szempontok másodlagos szerepet kaptak.