Lebukott az álpolgárőr

Elmúlt hónapokban több esetben láttak Vecsésen álpolgárőröket, esetekről többször beszámolt honlapunk is. Tegnap este a vecsési polgárőrség bejelentést kapott.

“22:20 órakor URH-n keresztül egy azonosítatlan személytől kaptunk jelzést, mely szerint a Sarok Söröző környékén 3 gyanús személy tartózkodik, kéri, hogy “csekkoljuk le őket”. A “bejelentő” kérésére – személyes kapcsolatfelvétel céljából – a Kinizsi utca és Báthory utca sarkára vonultunk,l ahol észleltük, hogy egy polgári ruhába (széldzseki és terepszínű nadrág) öltözött, húszas évei elején járó kerékpáros fiatalember várakozik, URH rádióval a kezében. A személyleírás és az eset körülményei arra engedtek következtetni, hogy a bejelentő azonos a korábban a lakosok által észlelt álpolgárőrrel.

Kérdésünkre elmondta, hogy az egyik fővárosi polgárőr egyesület tagja, de az egyesületet megnevezni nem tudta, mindössze az elnök nevét ismerte. Polgárőr igazolvánnyal nem rendelkezett, elmondása szerint tanulói státuszban van.  Tájékoztatott, hogy bár nem Vecsésen polgárőr rendszeresen ?járőrözik? a városban. A BPSZ Központnak ezeket a szolgálatokat bejelenteni nem szokta. Kérdésünkre elmondta, hogy 2012. április 16-án a felsőtelepi lakók őt látták házakat figyelni és rádiózni. 2012. május 09-én pedig ő világított be az udvarokba a Halmi-telepen.

A személyazonosság megállapítása céljából igazoltatásra kértük fel a Vecsési Rendőrőrs járőreit. A fiatalember személyazonosságát igazolni nem tudta, ezért előállításra került a Vecsési Rendőrőrsre.
Tekintettel arra, hogy – a szabályszegéseken túl – a fiatalember “járőrözése” rossz fényben tüntette fel a polgárőrséget, a VTPE elnöksége a fiatalemberrel szemben etikai és szolgálati szabályszegés miatt panaszt tesz az Országos Polgárőr Szövetségnél.

Nagyon köszönjük a lakók éberségét, egyben továbbra is kérjük, hogy akiben a polgárőr jelleggel kapcsolatban kétség merül fel, azonnal jelezze a VTPE ismert elérhetőségein.”

forrás: VTPE