H95 – Összefogás az új médiakultúráért

A hírközlési és a médiapiac legnagyobb szereplői fognak össze a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kezdeményezésére egy interaktív médiaértési oktatóközpont kialakítása érdekében.

Hazánk első, interaktív médiaértés-oktató központjának megvalósítása végett szövetséget kötött az NMHH, az Index, az Invitel, a Magyar Telekom, a Microsoft, az MTVA, az Origo, az RTL Klub, a Telenor, a TV2, az UPC és a Vodafone.
A budai, II. kerületi, Hűvösvölgyi út 95. alatt álló médiaház nevének megtalálására az NMHH és partnerei névpályázatot hirdetnek, melynek részleteiről a www.h95.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A H95 rövidítés a Hűvösvölgyi útra és a házszámra utal,  ahol egy patinás budai villaépület áll. A ház a teljes körű felújítás után egy egyedülálló programmal rendelkező médiaértés-oktató központként működik majd, ahol elsősorban diákcsoportokat látnak majd vendégül.
Az egyedülálló intézmény ahhoz teremti meg a feltételeket, hogy a 9?16 éves korosztályhoz tartozó látogatók szakemberek segítségével, közös alkotófolyamatban, akár játékosan ismerkedhessenek meg a média és a hírközlés lényegével, sajátosságaival, és élményeik alapján sajátítsák el az új médiakultúrát.
A fiatalok a legmodernebb eszközökkel felszerelt stúdióban elkészíthetik saját kisfilmjüket, híradójukat, reklámjukat. Megtanulhatják, miként védjék meg magukat és mobileszközeiket az illetéktelen kíváncsiskodóktól, megszerkeszthetik saját újságjukat, rögzíthetik saját rádióműsorukat.
A megtervezett alkotómunka révén a gyerekek nemcsak élményeket szereznek, hanem fejlődik médiaértés-készségük, és különleges, a mindennapokban is használható médiaműveltségre tehetnek szert. Saját élményeiken keresztül tapasztalhatják meg, hogy a titoknak vélt dolgok olykor a nagyon is egyszerűek. Játszva tanulhatnak, hogy tudatosan élhessenek.
A média, az internet, az okostelefonok és a folyamatosan megújuló intelligens média- és hírközlési eszközök világában eligazodni nem mindig a legegyszerűbb feladat. De mint mindent, ezt is meg lehet tanulni. Ha már tudatosabban mozgunk ebben a világban, akkor sem tudjuk mindig pontosan, hogy mi van a színfalak mögött.

A felnövekvő nemzedékek már digitális világba születnek. Életük, sikerük egyik kulcskérdése, hogy miként tudnak eligazodni ebben az útvesztőben. Ahhoz, hogy tudatosan és okosan tudják kiaknázni az infokommunikációs technológiákban rejlő lehetőségeket, a többi között meg kell érteniük és meg kell ismerniük e világ, s benne a média és a hírközlés területének sajátos működését.Az interaktív médiaértés-oktató központ megvalósításában és működtetésében részt vevők célja, hogy felhalmozott tudásuk és tapasztalatuk birtokában közösen tegyenek a fiatalok médiaműveltségének fejlesztéséért.

forrás: NMHH
Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2012/06/15/h95-osszefogas-az-uj-mediakulturaert/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19