Új edzője van a Vecsés FC-nek

Sereghajtóként búcsúzott az NB II, Keleti csoportjától az előző szezon végén a Vecsési FC és a korábbi trénertől, Dúró Józseftől is megváltak a bajnokság végén. Földvári Tibor a Vecsési Futball Club elnöke hétfő este bízta a csapat vezetésével Nahóczky Attilát.

A fiatal edző az előző évadban az NB III, Duna-csoportjában a 11. helyen záró Rákosszentmihályi AFC-t irányította. A Vasas korábbi futballistája két év kihagyás után tért vissza tavaly a rákosszentmihályi csapathoz egy maglódi kitérőt és egy féléves szünetet követően.

Nahóczky Attila 14 éve edzősködik, sokat tanult azoktól az edzőktől, akiknek játékosa volt. Edzésmódszere a következő,  felkészülés első 2-3 hete inkább a fizikai terhelésről szól, ezután pedig a taktika, a játékrendszer játékának a gyakorlása kerül előtérbe. Minden mérkőzésre felkészül, feltérképezi az ellenfelet. Az elmúlt évek alatt és a közel 400 mérkőzésen, amit a kispadon eltöltött megtanulta, hogy nem szabad izgulni vagy legalábbis kimutatni, mert az nem jó, ha a játékosok azt látják , hogy az edző remeg a legjobban. A lényeg, hogy a játékos azt érezze, hogy mindig van esélye a győzelemre és az edző egy támasz a számára a mérkőzésen.
Példaképének tartja  Csank Jánost, “munkáját, edzésmódszerét, szakmai tudását és az elért eredményeit nagyra becsülöm, Őt nagyon jó edzőnek tartom, de említhetném Egervári Sándort és Mezey Györgyöt is, akik szintén hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek.”

Az új szakvezető július 4-én, szerdán 18 órakor tartja a csapatnak az első edzést vecsési sportpályán. – tájékoztatta a Vecsés Híreket Földvári Tibor.