Újraindul a verseny a Kerékpárosbarát címekért

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatodik alkalommal hirdeti meg a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat, a biciklizést bátorító helyi és munkahelyi kezdeményezések hagyományos megmérettetését. A beérkezési határidő 2012. szeptember 28.

A kiírásokon a kerékpározás elterjedését szolgáló, feltételeit javító önkormányzati és munkáltatói intézkedéseket ismerik el. A közlekedésért felelős tárca a rendszerszerű fejlesztések jutalmazása mellett a pozitív példák, előremutató megoldások felkutatására, tapasztalataik feldolgozására és megosztására törekszik.

A kerékpározás a gyaloglás mellett a leginkább környezetbarát közlekedési mód. A városi közlekedésben az egyik legalacsonyabb helyigénnyel rendelkezik. Rövidtávon a leggyorsabb eljutást teszi lehetővé, mert nem kell számolni a közlekedési dugókkal és a parkolóhely keresésre fordított idővel. A kormányzat bátorítja a kerékpáros munkavállalók és ügyfelek kiszolgálására alkalmas munkahelyek, intézmények kialakítását, ösztönzi a települések kezdeményezéseit a kerékpárosbarát környezet és infrastruktúra megteremtésére.

A települések három kategóriában versengenek a Kerékpárosbarát címért: megyei jogú város és fővárosi kerület, város, valamint nagyközség, község. A meghatározó értékelési szempontok egyebek mellett a kerékpáros stratégia megléte, a kerékpáros infrastruktúra és szolgáltatások minősége, karbantartása, a szemléletformálás, a kerékpározás népszerűsítése és oktatása. A nyertes önkormányzatok többletpontokat kapnak az Új Széchenyi Terv kerékpáros kiírásainak elbírálásakor.

A Kerékpárosbarát Munkahely 2012 pályázaton négy kategóriában indulhatnak a munkaadók, a kiíró mikro- és kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok, valamint közintézmények és non-profit szervezetek jelentkezését várja. Az elbírálás során fő szempontként veszik figyelembe a munkahelyi kerékpáros infrastruktúra állapotát, a kerékpározás segítését és kommunikációját, a vezetők példamutatását. A pályázatot a teljes cégre vagy annak egy telephelyére vonatkozóan is be lehet adni.

A pályázati adatlap és az információs háttéranyag a www.kormany.huwww.kerekparozz.hu és www.kertam.hu honlapokon érhető el. A beérkezési határidő 2012. szeptember 28.

Az eddigieknél részletesebb pályázati adatlapok kitöltése a Kerékpárosbarát címet korábban elnyert munkahelyek és települések számára is kötelező.