A jegyzőkre továbbra is szükség lesz a magyar közigazgatásban

A járási törvény megszületését követően a kormányzat és a jegyzők nagy feladata a jogszabály végrehajtásának tisztázása. A Rádió Orient műsorában a jegyzői kar véleményét Nánási Éva tolmácsolta. A Jegyzők Országos Szövetségének (JOSZ) elnöke a személyi átcsoportosítások és az önkormányzati hivatalok felállása mellett a további feladat- és hatáskör elválasztásról és a jegyzői szakma jövőjéről is beszélt. 

A járási hivatalok kialakításával kapcsolatos viták a nyár közepén megszületett járási törvény elfogadásával lezárultak. A következő időszak nagy feladata a végrehajtás lesz. A Rádió Orient műsorában Nánási Éva elmondta, az átalakítás a kormányzat munkatársai mellett a jegyzőkre is nagy feladatot ró. ?A járási hivatal megjelenése a polgármesteri hivatalokban vagyonrendezési eljárást von maga után. Az ingyenes használat fogalmának tisztázása mellett a feladat-és hatásköröket és a pénzügyi kérdéseket is rendezni kell? – hangsúlyozta a Jegyzők Országos Szövetségének (JOSZ) elnöke. Hozzátette, a jegyzők izgalommal várják a helyzetet tisztázó kormányrendeleteket.

A jövő évi költségvetés sarokszámait ugyan elfogadta az országgyűlés, ennek ellenére az önkormányzati támogatások pontos összege még nem ismert. Nánási Éva elmondta, a jegyzők sem rendelkeznek pontos információkkal. ?A 2013-as átalakítások forrásoldala még nem tisztázott. Az azonban biztos, hogy a támogatás összege csökkenni fog? – emelte ki.

A kormányzat az államigazgatási feladatok további elosztásával kapcsolatban a JOSZ véleményét is kikérte. Az elnök elmondta, a szövetség egyetértett abban, hogy az országosan egységesen intézendő igazgatási ügyek átkerüljenek a járási hivatalokhoz, míg a helyi szabályozáshoz kötődő, mérlegelést igénylő döntések a jegyzőknél maradjanak. ?Az egyeztetés során többek között a gyermek- és ifjúságvédelem átgondolását javasoltuk. A terület osztott hatáskörben sokkal hatékonyabban működne? – emelte ki.

A jegyzők továbbra is az önkormányzati hivatal dolgozóinak munkáltatói maradnak. A járási hivatalokhoz átkerülő köztisztviselői állománnyal kapcsolatosan azonban a kormánymegbízottnak lehetnek kifogásai, így az átvétel nem feltétlenül lesz automatikus. Nánási elmondta, a kollégák sorsát emberségesen és körültekintően kell rendezni.

A JOSZ elnöke a jövő év másik nagy átalakításaként a január 1-jétől felálló önkormányzati hivatalokat emelte ki. ?A 2000 fő alatti települések hivatalainak megszűnésével sokkal nagyobb személyi mozgás várható. A közös önkormányzati hivatalok kialakítása jegyzői státuszok megszűnésével járhat együtt. A jegyzői kar ennek ellenére bízik abban, hogy a nagy szaktudással és tapasztalattal rendelkező kollégák ajánlatot kapnak a járási hivataloktól? – mondta.
?A feladat- és hatáskörök elválasztásában nem lehet éteri tisztaságot elérni? – hangsúlyozta Nánási. A Rádió Orient vendége elmondta, a helyi közügyek és az államigazgatási feladatok abszolút elválasztása lehetetlen. Hozzátette, a jövőben egészséges arány fog kialakulni.

Az állampolgárok nem fogják érezni az átalakítást: a kormányzati szándék szerint az összes okmányiroda nyitva marad. A magasabb szakmai szintet a kormányablakok rendszere hozza. Nánási Éva kiemelte, a rendszer hatékony működéséhez az infrastruktúra létrehozására és modernizálására van szükség. ?A központi informatikai fejlesztés mértéke jelenleg kevés a kormányablak struktúra létrehozásához. A biztonságos működéshez kapacitásbővítés és 2013 elejéig a tesztüzemmód felállítása kell? – emelte ki.

A jegyzőkre a magyar közigazgatásban továbbra is szükség lesz ? emelte ki az elnök. ?A jegyzői kar mindig alkalmazkodott a változásokhoz. Így most is csak tőlünk függ milyen presztízst kap a szakma a jövőben. A jegyzőkben pedig van annyi kurázsi, hogy pozitív képet alakítsanak ki? – zárta szavait.

forrás: Orientpress