Népszerű nyári tábor és ingyenes gyermekétkeztetés Vecsésen

Vecsés Város Önkormányzata a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálattal karöltve idén nyáron is megszervezte az ingyenes gyermekétkeztetést és a nyári tábort. 

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Önkormányzat Képviselő-testülete ez évben is jelentős összeget különített el a Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat nyári gyermekvédelmi programjaira. Ezek egyike a nyári napközist tábor, ami évek óta önkormányzati támogatásból valósul meg. A 2 millió forintos támogatással működtetett táborba így a szülők csekély hozzájárulás mellett be tudták íratni a gyermeküket. A 7-14 év közötti gyerekeknek folyamatos programokat, pl. lovaglásúszásugrálóvárkézműves foglalkozáskirándulás,sportversenyekkalandfoglalkozást tudtak biztosítani.

A másik jelentős program volt az ingyenes nyári gyermekétkeztetés, mely során idén 184 gyermek (az összes igénylő) kapott hideg, ill. meleg étel formájában ebédet a támogatási időszakban (június 18. ? július 20.).
Mind a szülők, mind az oktatási intézmények nagy örömmel fogadták újra a kezdeményezésünket, hiszen sok vecsési család számára szinte ez az egyetlen lehetőség a gyermek nyári szüneti ebédeltetésére. Rengeteg visszajelzést, köszönetet kaptunk, melyben a szülők vagy az iskolák köszönik meg az ingyenes étkezést. Az immár 7. éve folyó étkeztetési programban idén is a Központi Konyha volt a fő együttműködő partnerünk, de köszönettel tartozunk az étel osztásában évek óta együttműködő intézményeknek is, a Bálint Ágnes Óvodának és a Tündérkert Óvodának.

A közel 200 gyermek ingyenes étkeztetését lehetővé tevő program az önkormányzat saját finanszírozásában, 1.600.000 Ft-os költségvetéssel valósult meg.

Szlahó Csaba
polgármester