A tíznapos közlekedési akció eredményei

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, az országos rendőrfőkapitány 2012. augusztus 10-20. közötti időszakra fokozott rendőri jelenlét biztosítását rendelte el a közutakon. A feladatok végrehajtása érdekében a megyék és a főváros legforgalmasabb útjait, a települések közlekedés szempontjából, vagy turisztikailag frekventált részeit, a városközpontokat, az esti szórakozóhelyek és azok környékét, a városok ki,- és bevezető útjait, az üdülőövezeteket visszatérően ellenőrizték a rendőrök.

A személysérüléses közúti közlekedési balesetekben meghalt személyek számának alakulása országosan az év első hét hónapjában 2,19%-kal megemelkedett a 2011-es év azonos időszakához viszonyítva, az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti közlekedési baleseten belüli aránya 10%-ról 11%-ra nőtt.  A július végi, illetve az augusztus első felében bekövetkezett eseményeket tekintve szintén a baleseti statisztika kedvezőtlen alakulásáról számolhattunk be. Ebben az időszakban egymást követően három ?fekete hétvégét? jegyeztünk.  Megfigyelhető volt, hogy a halálos kimenetelű balesetek túlnyomó részben a hétvégéken, illetőleg a gyorsforgalmi úthálózaton történtek.

A járművezetőket érintően minden intézkedés során ellenőrizték az ittasságot, valamint a passzív biztonsági eszközök használatát. A fokozott rendőri jelenlét időszakában összesen 52.835 fő ittasságát ellenőrizték, 834 esetben pozitív eredménnyel. Ezek közül 385 személygépkocsi vezetője, 365 pedig kerékpáros volt. Biztonsági öv használata nélküli közlekedést 981 esetben fedtek felA megállás és a várakozás tilalma miatt 882 esetben intézkedtek a rendőrök közigazgatási bírság kiszabására. Az értékelt időszakban a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó rendelkezések megsértését 26.282 esetben fedték fel az ellenőrzéseket végző rendőrök.

Az elmúlt hétvégék legfontosabb baleseti adatai az alábbiak voltak:

Hétvége

Halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetek száma

Meghalt személyek száma

2012. július 20-22.

8

13

2012. július 27-29.

7

8

2012. augusztus 3-5.

11

11

2012. augusztus 10-12.

5

5

2012. augusztus 17-20.

5

5

 

Megállapítható, hogy a fokozott jelenlét időszakában a hétvégéken kevesebb halálos baleset történt és ezzel együtt kevesebben is haltak meg útjainkon, mint a megelőző három hétvégén, így kijelenthető, hogy az ellenőrzés elérte azon célját, hogy a látszólag kedvezőtlen helyzet ne állandósuljon.

 

Az elrendelt fokozott rendőri jelenlét időszakát a 2011-es év hasonló időszakának baleseti helyzetével összehasonlítva megállapítható, hogy 2012. augusztus 10-20. között 15 halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt, melyben 16 fő vesztette életét. Ezzel szemben a tavalyi év hasonló időszakát – az ünnepek és az azt megelőző időszakot – tekintve 19 ilyen eset következett be, melyek 19 fő halálával jártak.

Összességében megállapítható, hogy a fokozott rendőri jelenlét időszakában a közlekedésbiztonsági helyzet javult, a baleseti statisztikai adatok kedvezőbben alakultak mind a tavalyi év hasonló időszakához, mind az értékelt időszakot megelőző három hétvégéhez képest. 

ORFK Szóvivői Iroda