Graffitizők firkálták össze a felújított ecseri állomást

Ismeretlen tettesek összegraffitizték a nemrég felújított, egy hónapja átadott ecseri vasútállomás épületét. Az augusztus 20-i hosszú hétvégén történt esetet követően már el is készült az épület újrafestése; Ecser önkormányzata és helyi lakosok önkéntesen segítettek a helyreállításban.

A mintegy 2,7 millió forintból megújított ecseri állomásépületet 2012. július 20-án adta át a MÁV, s a graffitizőknek köszönhetően egy hónapig sem élvezhette ezt az állapotot az utazóközönség. Ismeretlen tettesek augusztus 19-én reggelre virradó éjszaka mintegy 20 négyzetméteren fújták le festékkel az állomásépület vágányok felőli homlokzatát.

Napi munkába, iskolába járáshoz sok ecseri használja a vasutat, Ecser Község Önkormányzata az esetet követően szinte azonnal felajánlotta a vasúttársaságnak, hogy önkéntesen részt vállal a MÁV által mintegy 2,7 millió forintból megújított épület állapotának helyreállításában. A 20 négyzetméteren összefirkált homlokzat újrafestése két nap alatt el is készült, helyi lakossági önkéntes munkával, Hosszú Mihály, az Ecseri Polgárőr Egyesület elnökének jelentős szerepvállalásával. Az önkormányzat finanszírozta a mintegy 50 ezer forintos anyag- és fuvarköltséget, s egyúttal megrendelte a vasútállomási térfigyelő rendszer tervezését, s vállalja annak kiépítését is.

A MÁV Zrt. nagyszabású állomáskorszerűsítést végzett és végez az ecseri állomást is érintő Budapest?Újszász?Szolnok vasútvonal 19 állomásán. A vasúttársaság az ecseri rongálás nyomán a megújuló állomásoknál megerősíti a vasútőri járőrszolgálatot, s szorosabbra fűzi a kapcsolatot az érintett településeken működő polgárőr szervezetekkel. Az utazóközönség, helyi lakosság segítségét is kérjük: aki graffitizést észlel, kérjük, jelezze haladéktalanul a Rendőrség felé.


A graffiti-jelenség

Nemcsak Magyarországon, hanem világszerte gondot okoz a vasúttársaságoknak a graffiti térhódítása. A MÁV Csoport ebből adódó kára éves szinten százmillió forintos nagyságrendet tesz ki. A tavalyi évben a vasúttársaság közel 45 ezer négyzetméternyi graffitit távolított el, amely nagyságrendileg 76 millió forintos költséget jelentett. Az épületek, vasúti kocsik külső vagy belső graffitivel szennyezése rongálásnak minősülő bűncselekmény, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, továbbá az elkövető köteles a kár megtérítésére.