Összefoglaló a Káposztafeszt biztosításáról

A Vecsés Települési Polgárőr Egyesület beszámolója az idei káposztafesztivállal kapcsolatban. Voltak problémák, de összességében megállapítható, hogy az idei rendezvény a tavalyihoz viszonyítva sokkal kevesebb problémával és fennakadással zajlott le. 
A Vecsési Rendőrőrös részéről történt szóbeli felkérés alapján 2012. szeptember 05-én megkezdődött a felkészülés a rendezvény biztosítására. Az elsődleges információk szerint a 400-as főút lezárása miatt terelőútvonalak kerülnek kijelölésre, mintegy 15 felállítási és 4 ellenőrző-áteresztő ponttal. A rendőrség 15 felállítási és 3 ellenőrző-áteresztő pontra polgárőr biztosítását kérte a rendezvény napján 08:30 órától 20:00 óráig. A felállítási pontok száma, a váltás megszervezése, valamint a biztosítás időtartama miatt a Vecsés Települési Polgárőr Egyesület (VTPE) a felkérésnek önállóan eleget tenni nem tudott, ezért kértük a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége (BPSZ) tagegyesületeinek segítségét

A többszöri előzetes helyszínbejárást követően megállapítottuk, hogy a rendőrség igényeinek kielégítéséhez optimális esetben (váltás, pihentetés, étkeztetés) 60, de legalább 50 polgárőrre lenne szükség. Tekintettel arra, hogy ez egy indokolatlanul nagy létszám, az ellenőrző-áteresztő pontokra (ahol a rendőrség és a vagyonőr jelen volt) polgárőr nem lett beosztva.

A polgárőrség vezetési pontja a JAM Házban került felállításra. A szolgálattervezet két időszakra (07-14 és 13-21 óra között) készült, időszakonként 28 fő folyamatos részvételével. A váltás kiszállítására a Hertz Autókölcsönző egy 9 személyes kisbuszt biztosított.

Végrehajtás

 2012. szeptember 13-án hivatalosan 4 polgárőr egyesületet kértünk fel a részvételre, melyhez további kettő csatlakozott.

Vecsés Települési Polgárőr Egyesület 16 fő
Ecseri Polgárőr Egyesület 8 fő
Üllői Bűnmegelőzési és Polgárőr Egyesület 7 fő
Csévharaszti Polgárőr Egyesület 5 fő
Budapest, III. kerületi Polgárőr Egyesület 7 fő
Zuglói Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 2 fő
Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Diákiroda 2 fő
ÖSSZESEN 47 fő

A polgárőrök mindegyike a számára meghatározott időben, szolgálatra alkalmas állapotban, a 2011. évi CLXV. törvény és a szolgálati szabályzat rendelkezéseinek megfelelő öltözetben és felszereléssel jelent meg az eligazításon.

A polgárőrök beosztását és irányítását a József Attila Művelődési Ház nagytermében felállított, Suskovics Zoltán által vezetett irányító központ hajtotta végre.

Az előzetesen végrehajtott területbejárásokat követően az alábbi felállítási pontok és feladatok kerültek meghatározásra:

  1. 1.      Város utca ? Fő út
  2. 2.      Város utca ? Tó utca
  3. 3.      Mátyás utca ? Lanyi utca
  4. 4.      Mátyás utca ? Ecseri utca
  5. 5.      Mátyás utca ? Vágóhíd utca
  6. 6.      Vágóhíd utca ? Temető utca
  7. 7.      Fő út ? Anna utca
  8. 8.      Telepi út ? Kereszt utca
  9. 9.      Ady Endre utca ? Kálmán utca
  10. 10.   Ady Endre utca ? Szép utca
  11. 11.   Ady Endre utca ? Iskola utca
  12. 12.   József utca ? Jókai utca
  13. 13.   József utca ? Fő út
  14. 14.  Rendőrség előtti szerviz út

A feladat-végrehajtás során ? a közlekedési helyzet miatt – további felállítási pontok is meghatározásra kerültek:

  1. 15.  Város utca ? Mátyás utca
  2. 16.  Kereszt utca ? Ady Endre utca

A felállítási pontokon – felállítási helytől függően ? 1-3 polgárőr látott el szolgálatot, akik váltása és pihentetése folyamatosan történt. A polgárőr irányítás és a felállítási pontok közötti kommunikáció URH-n (XA0 csatorna), mobiltelefonon, valamint személyes egyeztetéssel történt. A polgárőr irányítás és a biztosításparancsnok közötti kommunikáció mobiltelefonon és EDR készüléken keresztül történt.

A felvezetések, zárások, váltások és mobil ellenőrzés során kizárólag POLGÁRŐRSÉG feliratú, jellegesített gépjárműveket használtunk, melyek Vecsési Rendőrős parancsnokának engedélyével ? fokozott óvatossággal – a Fő út lezárt szakaszára is behajthattak.

Fontosabb események

  • Az egyik vecsési zenekar vezetője sérelmezte, hogy a Kálmán utcán nem hajthat be a lezárt területre. Udvariasan tájékoztattuk, hogy a Káposztafeszt területére ? az előzetesen megbeszéltek szerint – kizárólag a Fő úton felállított ellenőrző-áteresztő pontokon, behajtási engedély birtokában lehet behajtani. A zenekarvezető úr felháborító stílusban követelte, hogy Hanek Gábor elnök úr intézkedjen a beléptetésre. Továbbra is udvariasan tájékoztattuk, hogy a tilalom az őrsparancsnok úr kifejezett utasítása, ezért másokkal egyetemben szíveskedjen a Fő úton belépni. Közölte, hogy mit képzelünk, hogy börtönt csinálunk a városból, majd lecsapta a telefont. Az esetről értesítettük az őrsparancsnok urat és Kis Tóth János urat.
  • A Temető utcánál egy férfi sérelmezte, hogy nem hajthat be a lezárt területre. A polgárőr többszöri kérésére sem volt hajlandó szándékától elállni, egyben közölte: ha hazaér, akkor be fog telefonálni a rendőrségre, hogy bomba van a rendezvényen. Az esetet azonnal jelentettük az őrsparancsnok úrnak, egyben utasítást adtunk, hogy a férfi járművét észlelés esetén tartóztassák fel. A József utca ? Jókai utca kereszteződésnél szolgálatot teljesítő polgárőr észlelte és feltartóztatta a keresett a járművet, a férfit a rendőrség elszámoltatta.
  • A Vágóhíd utcánál egy férfi sérelmezte, hogy nem hajthat be a lezárt területre, ezért tiltakozásul járművével forgalmi akadályt képezett. A záróponton lévő polgárőr rendőri intézkedést kért, melynek hallatán az autós a helyszínt elhagyta.
  • Az Ady Endre utcában egy autómentő vészvillogót használva megállt és forgalmi akadályt képezett, mely miatt a sor jelentősen feltorlódott. A rendőrség intézkedését követően a helyszínt elhagyta.
  • Az Ady Endre utcában a szabálytalanul parkoló járművek miatt egy busz nem tudott továbbhaladni. A forgalmi akadályt képező járművet ismeretlenek arrébb tolták.
  • Az Ady Endre utcában többen megfordulta és forgalommal szemben haladtak a Szép utca felé. Az esetek mindegyikéhez rendőri intézkedést kértünk.
  • Az Ady Endre utca ? Iskola utca kereszteződésben megjelent a kisvasút, amely ? útvonala szerint – az Iskola utcáról az Ady Endre utcán át a Szép utcára kívánt hajtani. Az esetről értesítettük az őrsparancsnok urat, aki intézkedett a kisvasút útvonalának biztosítására.
  • A Mátyás utcában az egyik lakó az autók behajtásának megakadályozása céljából téglákat helyezett az úttestre. A polgárőr felszólítására az akadályokat eltávolította. Az esetről tájékoztattuk az őrsparancsnok urat, a férfit a rendőrség elszámoltatta.
  • A Fő út ? Iskola utca kereszteződésénél egy férfi jelezte, hogy felesége várandó és rosszul lett. Közölte, hogy máris elmegy az autójáért, a felesége addig bent maradt a rendezvényen. Az esetről azonnal értesítettük az Országos Mentőszolgálat helyszínen tartózkodó mentőautóját, egyben értesítettük a felállított polgárőröket, hogy a férfit bármelyik záróponton engedjék be a rendezvényre. Tekintettel arra, hogy a férfi egyetlen záróponton sem jelentkezett, a hölgy felkutatása nem járt eredménnyel, segítséget senki nem kért, a rendezvény végén a rendőrség intézkedett a mentőautó visszavonására.

 

Tapasztalatok

  •  Összességében megállapítható, hogy az idei rendezvény a tavalyihoz viszonyítva sokkal kevesebb problémával és fennakadással zajlott le.
  •  A rendezvény biztosítása nagyon nagy létszámot igényel, ugyanakkor nem oldja meg a torlódások kialakulásának okait (parkolás, információkérés, stb). A zárópontok közötti távolságok nem teszik lehetővé, hogy a köztes részen kialakult parkolási problémákat orvosoljuk, ezért javaslom, hogy a jövő évi biztosítási és forgalomtechnikai terv készítése során a zárópontok mellett a ?szigetelőcsoportok? (két zárópont között mozgó gyalogos járőrök) is hangsúlyosan szerepeljenek.
  • A biztosítás ideje alatt a legkritikusabb helyzet a 6, 7, 10 és 11 pontokon, (ezek közül leginkább a 6 és 7 pontokon) volt tapasztalható. Alapvető probléma volt a ?Megállni tilos? tábla hatálya alatti területeken történő parkolás, illetve a forgalommal szemben közlekedés. A zárópontokon felállított polgárőr ezeket megakadályozni nem tudja, a motoros rendőrök pedig nem lehettek ott minden helyszínen. Megoldást az ún. ?szigetelőcsoportok? jelenthetnek.
  • Problémaként merült fel, hogy a polgárőrség az előzetes egyeztetéseken meghívottként nem vesz részt, ezért csak a helyszínen szembesültünk olyan információkkal és problémákkal, mint a behajtási engedély típusai, a kisvasút útvonala, a mentő felállítási helye, a kijelölt parkolók helyszínei, stb. Kérjük, hogy a jövő évi Káposztafeszt során ezek az információk és iratminták a záróponton felállított polgárőrökhöz is eljussanak, hiszen információ hiányában kizárólag a rendőrség által előzetesen meghatározottak szerint járhatunk el (pl. kizárólag a Fő úton lehet a rendezvényre be- és onnan kihajtani, stb).
  • Jól működött az URH-n keresztüli irányítás. Indokolt lenne egy saját városi frekvencia beszerzése, melyet a polgárőrségen kívül a közterület-felügyelet, a térfigyelő, a mezőőrség és a rendezvényszervezők is eredményesen használhatnának.
  • A polgárőrök jogszerűen és szakszerűen hajtották végre a meghatározott feladatokat. Külön kiemelném, hogy az őket ért verbális atrocitások ellenére is a teljes szolgálatellátás alatt objektívek és tárgyilagosak maradtak, vita vagy szóváltás egyik felállítási ponton sem alakult ki.
  • Kiváló és példaértékű volt az együttműködés a biztosítás parancsnoka (Pallaga Norbert r. őrnagy úr) és a polgárőr irányító között.

A Káposztafeszt biztosításában minden polgárőr kiváló és magas színvonalú munkát végzett. Teljesítményük, szolgálatellátásuk színvonala, valamint az elvárhatón jóval túlmutató emberi hozzáállás miatt külön kiemelném az alábbi polgárőröket:

  •          Suskovics Zoltán                 Vecsés Települési Polgárőr Egyesület
  •          Keszthelyi Péter                  Vecsés Települési Polgárőr Egyesület
  •          Bányai János                       Vecsés Települési Polgárőr Egyesület
  •          Horváth György                 Vecsés Települési Polgárőr Egyesület
  •          Benczik Ferenc                     Vecsés Települési Polgárőr Egyesület
  •          Tóth András                          Üllői Bűnmegelőzési és Polgárőr Egyesület
  •          Tóth Barbara                        Üllői Bűnmegelőzési és Polgárőr Egyesület
  •          Hosszú Mihály                      Ecseri Polgárőr Egyesület
  •          Nagy Zoltán                          Ecseri Polgárőr Egyesület
  •          Horváth Zsolt                       Ecseri Polgárőr Egyesület
  •          Kaszala János                        Csévharaszti Polgárőr Egyesület
  •          Ölvedi János                         Csévharaszti Polgárőr Egyesület

Szeretnénk köszönetet mondani a József Attila Művelődési Háznak a helység, a Hertz Autókölcsönzőnek pedig a kisbusz biztosításáért.

Köszönjük az ellátást a Káposztafeszt szervezőinek, a Vecsési Barátok Körének, illetve Horváth György polgárőr társunknak.

A rendezvény biztosítása során és azt követően a polgárőri tevékenységgel kapcsolatban panasz nem érkezett. A rendezvény biztosítását kiválóra értékelem.

Vecsés, 2012. szeptember 27.

T i s z t e l e t t e l

Hanek Gábor
elnök