Gyömrői népszavazási kezdeményezés – Összegyűjtötték az aláírásokat a Horthy park elnevezést ellenzők

A szükségesnél jóval több, összesen 3100 aláírást gyűjtöttek össze gyömrői civilek, illetve több párt képviselői a város főterén lévő Horthy Miklós park elnevezése kapcsán tartandó helyi népszavazás érdekében.

 Tóth Mátyás tájékoztatása szerint miután a kérésükre kedden összehívott rendkívüli képviselő?testületi ülésen nem vonták vissza a közterület “átkereszteléséről” szóló korábbi határozatot, pénteken reggel leadják hitelesítésre az aláírásgyűjtő íveket.
A képviselők április 23-án a testület egyetlen jobbikos tagjának javaslatára határoztak arról, hogy a város főtere júniustól Horthy Miklós volt kormányzó nevét viselje, majd a lakosság egy részének tiltakozása nyomán úgy módosították határozatukat, hogy csak a téren lévő parkot kereszteljék át, és ez meg is történt. 
Tóth Mátyás és az őt támogató helyiek többször is jelezték: számukra elfogadhatatlan, hogy akár a tér, akár a park Horthy Miklós nevét viselje. Már akkor kilátásba helyeztek egy esetleges helyi népszavazási kezdeményezést, amelyhez a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi szervezete, valamint a Környezet, Ifjúság és Gyermekvédő Egyesület (KIGYE) is csatlakozott. 
Az aláírásgyűjtő íveken a következő kérdés szerepel: “Egyetért-e Ön azzal, hogy Gyömrőn ne nevezzenek el vitatott történelmi személyiségről közterületet?”
Tóth Mátyás elmondta: a vonatkozó szabályok szerint a helyi népszavazás kiírásához a választópolgárok 20 százalékának, azaz 2600 embernek a hiteles aláírása is elegendő lett volna, ám a szervezők “könnyedén”, a határidő előtt 3100 aláírást gyűjtöttek össze. Mivel egy ilyen referendum körülbelül 4?5 millió forintba kerül, “utolsó kísérletként” arra kérték a képviselőket: kereszteljék vissza önként a parkot Szabadság térré, s akkor ezt a pénzt útépítésre, vagy más hasznos célra lehetne fordítani. A keddi rendkívüli ülésen azonban nem változott a döntéshozók álláspontja, így “elkerülhetetlenné” vált a helyi népszavazás – hangsúlyozta a főszervező. Szerinte az aláírásgyűjtés sikere is azt bizonyítja: Gyömrő békés város, ahol nem akarnak Horthy-kultuszt.

Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör), a város alpolgármestere csütörtökön azt mondta: a képviselők azért nem vonták vissza az átnevezésről szóló határozatot, mert lehetőséget kívánnak adni, hogy népszavazás döntsön ebben a kérdésben. Így azokat a lakosokat sem fosztják meg a véleményalkotástól, akik üdvözlik a Horthy park nevet.
Ha a helyi választási iroda minden szempontból szabályosnak találja az aláírásgyűjtő íveket, indítványuk alapján a képviselő?testület négy hónapon belül köteles kiírni a népszavazást. A jelenlegi álláspont szerint ez esetben a lehető legrövidebb idő alatt le fogják bonyolítani a voksolást ? tette hozzá Mezey Attila.


A Pest megyei település képviselő-testületében többségében a Gyömrő 2000 Kör tagjai foglalnak helyet, emellett van még képviselője a Gyömrői Társaskörnek, a Jobbiknak és a Fidesznek.

Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2012/10/18/gyomroi-nepszavazasi-kezdemenyezes-osszegyujtottek-az-alairasokat-a-horthy-park-elnevezest-ellenzok/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19