Óraátállítás – Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnapra virradó éjjel 3 óráról 2 órára kell visszaállítani az órákat, ezzel kezdődik a téli időszámítás, amely 2013. március 31-ig tart.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. közlése szerint a nyári időszámítással becsléseik szerint egy város éves villamosenergia-fogyasztását spórolhatta meg az ország, összesen 120 ezer megawattórával fogyott kevesebb, ami 30-40 ezer háztartás évi fogyasztása. Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről évre a nyári időszámítást.
A vállalat által becsült éves megtakarítás megközelítőleg 120 000 megawattóra, ami 30-40 ezer háztartás, azaz egy város éves fogyasztásának felel meg, és körülbelül hatmilliárd forinttal csökkenti az ország villanyszámláját – fejti ki Bertalan Zsolt, a MAVIR Zrt. vezérigazgatója a közleményben. Hozzátette, hogy a megtakarítás nemcsak a pénztárcát kíméli, a környezet számára is hasznos, ha kevesebb energiát fogyasztunk, ezzel redukálva szén-dioxid lábnyomunkat.

Az egész Európában egységesen alkalmazott óraállítási módszer azon alapul, hogy március 20. és szeptember 22. – azaz a tavaszi és őszi napéjegyenlőség – között a nappalok hosszabbak, mint az éjszakák. Minél inkább egybeesik a lakosság szokásos ébrenléti ideje – a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak – a természetes nappali világosság idejével, annál kevesebbet kell a lámpákat használni.
A MAVIR szakemberei 1949 óta gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat, melyekből megállapítható, hogy a napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállítást követően látványosan változik, méghozzá csökken az esti órák terhelése. Az átállítás előtti és utáni tavaszi időszakot összehasonlítva napi 1,5-3 százalékos, mintegy 2000-4000 megawattóra fogyasztáscsökkenés tapasztalható. Az Európai Unió kimutatásai alapján az energia-megtakarítás mellett több szabadidőt, több turisztikai bevételt és kevesebb közúti balesetet jelent a nyári időszámítás.
Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről évre a nyári időszámítást. Minden év októberének utolsó vasárnapján, az idén október 28-án térünk át a normál időszámításra. Ezen a napon az órákat hajnali 3.00 óráról 2.00 órára kell visszaállítani. Ekkor a helyi idő visszaáll az időzóna csillagászati idejére.

Az átállás a BKV és a MÁV menetrendjét is érinti: a BKV éjszakai járatai közül az órás vagy annál gyakoribb követési idővel, ütemesen közlekedő buszok indulási idejét duplázzák, így a téli és nyári időszámítás szerinti időpontokban is elindulnak. A 940-es, a 956-os, a 980-as, a 990-es és 992-es járatok éjjel 2 és 3 óra között csak a téli időszámítás szerinti időpontokban indulnak el.
A MÁV-nak két belföldi, és két nemzetközi vonata érintett; a belföldiek az indulási helyükön (Debrecen, Lajosmizse), a nemzetköziek pedig a határállomáson (Kelebia, Lőkösháza)  várják meg a téli időszámítás szerinti indulási időt.