Megnyílt a Mikulásgyár

Megkezdte az adományok gyűjtését tegnap a Mikulásgyár, amely idén két budapesti helyszínen, az 56-osok terén és a Nyugati téri bevásárló központ főbejáratánál várja a felajánlásokat.Európa második legnagyobb karitatív akciója tavaly 275 ezer embernek segített.

Az első postán érkezett ajándékdobozokat már hétfőn becsomagolták, és Joulupukki, a lappföldi Mikulás vitte a fővárosi 56-osok terén lévő Mikulásgyárba. Az évek óta felállított gyárban idén december 6. és 21. között szortírozzák és csomagolják a beérkezett ajándékokat, élelmiszereket a Magyar Vöröskereszt (MV) önkéntesei – hangzott el a gyűjtést megnyitó sajtótájékoztatón hétfőn.
Míg 2011-ben negyvenezer adományozó érkezett a Mikulásgyárba, idén hatvanezer látogatóra számítanak. Tavaly 275 ezer ajándékcsomag készült el. Idén mintegy százzal több, tehát több mint ötszáz önkéntes vesz részt a szortírozásban és a dobozolásban – mondta el Göndöcs Zsigmond, a MV elnöke. 
Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője hangsúlyozta, a gyűjtés mottója: chips helyett hozzon inkább egészséges élelmiszert! Zsolnai szerint fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a mélyszegénységben élő gyermekeknek sem elsősorban édességekre van szükségük, hanem tartós élelmiszerre. A különböző betegségek, élelmiszerallergiák miatt pedig fontos lenne, ha az adományok közé sok egészséges élelmiszer kerülne. Ezeken kívül természetesen ugyanúgy számítanak játékokra, mesekönyvekre, meleg ruhákra és tisztálkodószerekre is.
A fővárosi Mikulásgyárban a korábbi évekhez hasonlóan több programot is rendeznek. Lesz ingyenes jégpálya és koncertek, illetve több mint ezer óvodás láthatja majd a Gulliver a törpék országában című előadást is. 
A jótékonysági akció munkáját a fővárosi közműszolgáltató cégek is támogatják. Csaknem 15 ezer dolgozó kezdte meg az élelmiszerek, ruhák, tisztálkodó szerek és játékok gyűjtését, ugyanakkor sokan önkéntes munkát is végeznek a központi csomagolóüzemben. A közműszolgáltatók hozzájárulnak a Mikulásgyár működéséhez is.  
A szervezők az országban több helyen is felállítottak gyűjtőpontokat, így Debrecenben, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, Kecskeméten, Győrben és Zalaegerszegen is. Az adományokat bárhol postára is lehet adni, a Magyar Posta ingyenesen eljuttatja az ajándékokat a gyárba, amennyiben a dobozon szerepel a Mikulásgyár neve. 
Az összegyűlt ajándékokat ezúttal is a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetei osztják szét a leginkább rászorulók között. A szervezetek elérhetőségeiről és a rá szorultsági szempontokról részletek awww.voroskereszt.hu internetes oldalon olvashatnak az érdeklődők.