Újabb támogatott nyelvi és informatikai képzések indulnak

projekt-logóSzeretnéd elsajátítani valamelyik idegennyelv alapjait egy maximum 90 órás képzésben, akár a középfokú szintig, mindössze ? és legfeljebb ? 4.500 forintért? Szeretnéd, ha akár te, akár valamelyik családtagod, barátod jobban megismerné a számítástechnika alapjait ? legfeljebb a tanfolyam képzési díjának 5%-át kifizetve?

Tudásod a jövőd! program keretében százezren vehetnek részt minimális önerő mellett idegen nyelvi és informatikai képzésben 2014 augusztusáig.

Január 22-től újabb 17  intézmény 317 tanfolyamával bővül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata – jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.  Elmondta: a most megjelenő új képzésekkel együtt már csaknem tízezer ember számára nyílik lehetőség a tanulásra. A hivatal eddig 109 képző intézménnyel kötött együttműködési megállapodást, így februárban újabb képzéseket írnak ki, amelyek szintén elérhetők lesznek a Tudásod a jövőd! projekt honlapján.

Az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése elnevezésű uniós felnőttképzési programra január 22-éig 123 ezren regisztráltak, ez az előzetes érdeklődést jelzi – közölte a KIH elnöke. Eddig 4039 jelentkezővel kötöttek támogatási szerződést. Mivel a program során az összesen 12,5 milliárd forintot keretből körülbelül 100 ezer ember képzését tervezik, így 2014 augusztusáig még nagyon sok lehetőség van – hívta fel a figyelmet Hidas János.

A programban egészen minimális önerő befizetésével bárki idegen nyelvi és/vagy informatikai képzésen vehet részt, aki betöltötte a 18. életévét és nem áll középiskolával, felsőoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban (kivételt képeznek a költségtérítéses képzésben résztvevők), így a program több ezer embernek ad komoly esélyt a fejlődésre.

A program bruttó 90 ezer forintos keretösszeggel támogatja az idegen nyelvi és informatikai képzését, a támogatás a költségek 95-98%-át fedezi. A hátrányos helyzetű kistérségekből jelentkezőknek csak 2 % önrészt kell befizetniük, a többieknek 5%-ot. A felnőttképzési program kiemelten kezeli a munkanélkülieket, a kismamákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket.  Az élethosszig tartó tanulás jegyében a képzéseknek nincs felső korhatára. A jelentkezők a következő két évben az ország egész területén összesen 300 képző helyen tanulhatnak majd.

 További információ: www.tudasodajovod.hu

 

Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2013/01/16/elindult-a-tudasod-a-jovod-program/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19