Családbaráttá válna Pest megye

családCsaládbarát megyévé válna Pest megye a társadalmi vitára bocsátott területfejlesztési koncepcióhoz érkezett helyi javaslatok, valamint a megyei közgyűlés legutóbbi ülésének határozata szerint.

A régiós településekkel folytatott konzultációk eredményeként a megyei önkormányzat szociális térképet készít a területi egyenlőtlenségek feltárására, míg az egyes önkormányzatok a lakossági igényeket figyelembe véve teremtik meg a családbarát beruházások, szolgáltatások kiépítésének lehetőségeit. 

A közös stratégiai cél elérése érdekében a Pest megyei településeken igyekeznek minél több munkahelyet teremteni, hogy visszaszorítsák az ingázást, de növelnék a bölcsődék, óvodák, iskolák, valamint az időskorúak ellátását biztosító intézmények és szolgáltatások számát. 

Ahol megoldható, az eddiginél hosszabb nyitva tartással üzemeltetnék a bölcsődéket, óvodákat, vagy például a gyermekek és idősek napközijét, és minden oktatási intézményben adnának meleg ételt.

A tervek szerint bővítik a megyében a gyermekjóléti szolgáltatások körét, míg a munkahelyeken a rugalmas munkaidő bevezetésével járulnának hozzá a családbarát megyéről szóló koncepció megvalósításához, amit uniós, illetve saját forrásból finanszíroznának. 

A megyei területfejlesztési koncepciót – a családbarát elemekkel együtt – végleges formájában áprilisban fogadhatja el a közgyűlés.

Ha érdekes volt a cikk nyomj egy ?lájkot?! icon smile A Budapest Airport 10 százalékkal csökkentette szén dioxid kibocsátását                                                                        Nézd meg a többi új cikkünket is!