Ipari műremekek, ipari emlékek Vecsésen

Fotó Varga FerencBiztosan sokan olvastak már róluk és ismerik annak a két embernek munkásságát, akik régi ipari gépeket és tárgyakat gyűjtenek, újítanak fel, de lesznek néhányan, akiknek ez újdonságot jelent.

A fenti címen jelent meg két írás még 2012 őszén a Vecsési Tájékoztató havilapban.

Úgy döntöttünk, – bár  kértük a havilap szerkesztőjét, hogy engedélyezze a két cikk másodközlését, de válaszra sem méltatott minket -,  hogy változtatás nélkül mégis közzétesszük ezeket, mert amit ők ketten, Varga Ferenc és Mankovics Tibor külön-külön csinálnak, azért mindenképpen megérdemlik, hogy minél többen olvassanak róluk szerte az országban és határainkon túl is.

Ipari műremekek, ipari emlékek Vecsésen I.

“A napokban két olyan emberrel beszélgettem, akik ? ha szabad ezt a kifejezést használni ? életüket egy letűnt kor ipari műremekeinek, gépeinek gyűjtésére tették fel. Időt, fáradságot nem kímélve gyűjtik össze azokat az ipari emlékeket, melyek a pusztulás, megsemmisülés szélére sodródtak. Sokan ócskavasnak látják, de ez a két ember felismerte bennük az értéket, és azon munkálkodnak, hogy felújítva közkinccsé tegyék azokat. A két ember: Varga Ferenc és Mankovics Tibor. Az előbbi a rozsdamarta gépekbe lehel lelket, azokat üzemképessé varázsolja, mi több, kiállításokon mutatja be az érdeklődő közönségnek, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Az utóbbi szinte mindent gyűjt: a címeres, betűs tégláktól a kályhákig a tárgyak sokfélesége mutatja elkötelezett szenvedélyét a letűnt korok ipari termékei iránt. Mankovics urat a VT októberi számában mutatjuk be. Munkájukat számtalan elismerés illeti szerte az országban, sőt határainkon kívül is.

Varga Ferencet iskolás kora óta ismerem, hiszen évekig tanítottam. A mostani Gróf Andrássy Gyula Általános Iskola, régebbi nevén, a 2. sz. Általános Iskola tanulója volt. Akkor gyakorlati foglalkozásokon ismerkedtek meg a tanulók a különböző szerszámokkal, anyagokkal, műveletekkel. Az akkori tantervi célok ezeket a területeket jelölték ki. Nemcsak az elméleti képzés volt a lényeges, hanem a technikai képzettség, műveltség kialakítása, elsajátíttatása is. A szív vezérelje a kezet, melynek aztán eredménye a szép és értékes munkadarab. Az ujjak összehangolt mozdulatainak, és az elméleti ismeretek összhangjának kialakítása volt a cél.

Varga Ferenc kézügyessége, szorgalma, tanulása révén tagja volt annak a csapatnak, amely az akkori járási tanulmányi versenyen első helyezést ért el. Autószerelőnek tanult, majd a szakmunkás bizonyítvány megszerzése után elindult az életbe. A gépek iránti vonzalma azokban az időkben kezdődött és tart a mai napig. Olyan gépeket támasztott fel haló poraiból, melyeknek messze földön csodájára járnak. Nehogy azt gondolja valaki, hogy ez túlzás. Külföldi újságok írnak elismerően gépeiről. Csak egy példa a sok közül: a hollandiai Nuenenben rendezett géptalálkozón Varga Ferenc részt vett egy 1909-es budapesti gyártású, Peschat és Roth gépgyár által készített motorral, és nagy sikert aratott a szerkezettel. Egy német szaklapban, mely mindössze hat szerkezetet tartott kiemelésre érdemesnek a több százból, Varga Ferenc által felújított 3 lóerős Peschat és Roth motor szerepelt, megelőzve sok nyugati márkát és gyűjtőt.

Ehhez azt gondolom, nem kell semmit hozzáfűzni. Szintén említésre méltó a gyűjtemény másik patinás darabja az 1898-as gyártású Ganz motor, amely eredeti Bánki-Csonka-féle karburátorral van felszerelve. Gyűjteményében megtalálható az amerikai gyártású, Chichágóban készült IHC motor, mely bejárta Nyugat-Európát, a restaurált Lange-Wolf motor, a Hoffher-traktorok HSCS motorjai, és lehetne sorolni tovább.
Munkásságának elismeréséről oklevelek, emléklapok sokasága, serlegek és egyéb díjak mindent elmondanak. Olyan vecsési lakos, aki nem próféta saját városában, de munkásságát sok helyen az országban, sőt külföldön is elismerik, jegyzik személyét. Az Európai Unió Agrárgazdasága című folyóiratban az alábbi cikkből idézek egy megszívlelendő részt: ?Elgondolkodtató, hogy ez a tevékeny, alkotó, fizikai szellemi ereje teljében lévő ember lehet, hogy külföldön keres boldogulást, mert itthon nem talál olyan céget, vállalatot, amely tehetségét, alkotóerejét megfizetné, és az ország és a saját hasznára kamatoztatná!

A gyűjtemény nem minősül múzeumnak: pályázati lehetőséget egyedül, önmagában nem tud megragadni, kihasználni?.A pontsorral jelzett rész kihagytam, mert senkit nem akarok megsérteni. Úgy gondolom, hogy a fent leírtak talán felkeltik a figyelmet, és lesz, lesznek olyanok, akik felkarolják az ügyet. Van Tájház és Falumúzeumunk (bár sokan az utóbbi részét a névnek elhagyják), melynek épületét Vecsés Város Önkormányzata vásárolta meg, és amelynek működtetéséhez példamutatóan hozzájárul. Van a Bálint Ágnes Emlékház, melynek
fenntartásához szintén hozzájárul Vecsés Város Önkormányzata. Jó lenne, ha a fenti gyűjteményeknek is találna végleges otthont az önkormányzat. Mezőkövesden, Zebegényben, Dombóváron vannak hasonló gyűjtemények, amelyeknek csodájára járnak az odalátogatók. Csak rajtunk múlik, hogy ezeket a szinte felbecsülhetetlen értéket képviselő gyűjteményeket méltó környezetbe elhelyezve felhívjuk magunkra a figyelmet!

Milyen jól hangzana: Vecsési Gép és Ipari Gyűjtemények Múzeuma.
Ez az írás figyelemfelkeltés céljából íródott. Milyen szép lenne, ha meghallgatásra találna, mert a gyűjtemény által híresebbé válna Vecsés! A gyűjtemény itt maradna helyben, nem kellene attól tartani, hogy elkerül olyan településre, amely felkarolja az ilyen jellegű kezdeményezést, és a mi polgáraink nehéz, de szép és értékes munkájának a gyümölcsét mások élveznék, más települést gazdagítana! Remélem, találunk megoldást!

Ipari műremekek, ipari emlékek Vecsésen II.

Kályhák Mankovics TiborA Vecsési Tájékoztató októberi számában írtam két személyről, akik életüket letűnt korok tárgyi emlékeinek gyűjtésére szentelték és szentelik. Az említett számban részletesen bemutattam Varga Ferencet, aki régi gépekbe lehel lelket, s a rozsdás, más szemében értéktelen, ócskavasnak nevezett gépeket újít fel és varázsolja működőképessé. Akkor arról adtam tájékoztatást, hogy a következő számban bemutatom a másik gyűjtőt, Mankovics Tibort.

Akárcsak Varga Ferenc, ő is Vecsésen nőtt fel, mi több itt is született. A Felső-telepi, akkor 3. sz. Általános Iskola tanulója volt, s Lovász László tanár úr oktatása nyomán tett szert gyakorlati ismeretekre. Az általános iskolai tanulmányait befejezvén a kőműves szakmát sajátította el, és iparosként dolgozott. A most 44 éves, ereje teljében lévő gyűjtőben 21 éves korában kezdett kialakulni a hobbi, a gyűjtőszenvedély a régi tárgyak iránt. Kezdve onnan, hogy Dédi nagyszülei használati tárgyait megörökölte, majd ahogy Mankovics Tibor fogalmazott, megörökölte szeretett nagyapja mesterszerszámait. Ekkor indult útjára a régi tárgyak gyűjtése, valamint az öntöttvas tárgyak iránti, mára már szenvedélyévé vált szeretete. Ma már több mint 1000 darabos gyűjtemény gondozásában segíti felesége, hiszen ennyi tárgyat elrendezni egy ember számára rendkívül nehéz. Ehhez társ kell, akárcsak Varga Ferencnél. Megértő és segítő társak nélkül az ilyesmi nehezen halad előre. Felesége, és ahogy Ő fogalmazott ?drága édesanyám lelki támogatása? nélkül nem ment volna.

Gyűjteményének egyik legnagyszerűbb része az a 650 db öntöttvas tárgy, ami a történelmi Magyarország XIX. századi öntöttvas-mívesség fénykorából, az országban található öntödékből kerültek ki, hirdetvén a magyar szakmunkások, mintakészítők, kohászok mesteri szinten űzött foglalkozását. Csak néhány közülük a teljesség igénye nélkül: Dolha, Munkács, (Kárpátalja), Kalán, Anina, (Erdély), Hisnyóvíz, Dernő, (Felvidék) Debrecen, Diósgyőr, Salgótarján stb. Ízelítőül néhány a gyűjteményből: 90 darab kályha az 1850 ?1920-as évekig, 3000 darab vasaló, melyek között parazsas, petróleumos, gázzal fűthető, elektromos található, valamint figurális vasalók Kossuth, Dózsa, Ferenc József arcmásával. 60 vasmozsár, a tanulók vizsgamunkái, különböző méretű, működésű sparheltek, a háború alatt beszolgáltatott rézmozsár helyett kapott öntöttvas mozsarak: Pro Pátria 1914-1916. évszámmal, valamint a Hazáért felirattal. Különböző stílusban és méretben gyártott darabok. A gyűjtemény különleges darabjai dísztálak, sírkeresztek, használati dísztárgyak, darálók, mérlegek a Munkácsi Vasgyár remekei. A felsoroltak mellett az I. és II. világháború hadiipari termékei közül megemlítem a 110 darabból álló roham, páncél, tűzoltó sisakjait, és a felsorolás korántsem teljes. Említésre méltóak a több mint 450 darabból álló betűs, címeres téglák, falikutak, hadikerékpár és különböző használati tárgyak minden témában. Hatalmas gyűjtemény. Egy nagyobb múzeumnak is becsületére válna!

Mikor meglátogattam, csak néztem és gondolkodtam, honnan van ekkora ereje, ennyi ideje, ennek az embernek, hogy a látott tárgyakat elrendezze. A gyűjtemény darabjai szinte mindenhol fellelhetőek. A kályhák, jobb hely híján az emeletre felvezető lépcsőn, a pihenőn vannak elhelyezve. Természetesen csak egy részük. Visszaköszöntek azok a kovácsoltvas tárgyak, amelyek a káposztafeszten is láthatóak voltak. A falakon csipkeszerű öntöttvas tálak, tárgyak. A látottakat leírni szinte lehetetlen. A képek sem adják vissza igazán az élményt.
Mennyi ipari remek mind a két gyűjtőnél! Letűnt korok alkotásai, melyeket lelkes és a múlt alkotásai előtt tisztelgők megmentenek az enyészettől az utókornak.

S, hogy mindezt miért teszik? Ma már nem öncélúságból, nem azért, hogy otthon gyönyörködjenek benne. Mind a ketten szeretnék gyűjteményüket közkinccsé tenni. Ahogy Mankovics Tibor megfogalmazta: Célom, hogy a letűnt korok tárgyi emlékei, melyek ipari történelmünk fejlődésének egy-egy ciklusait mutatják be, méltó helyre kerüljenek, és fennmaradjanak az utókornak, és mindazoknak, akik a magyar emberek történelmét, emlékeit szeretnék megismerni, és szeretettel megbecsülni, értékelni.

Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Sokáig töprengtem, mit is válaszolhatnék az általam feltett kérdésre, de nem jutott jobb gondolat eszembe, mint Ipolyi Arnold mondása, s melyet második könyvemben mottóul választottam. Íme:
?Őrizzük emlékeinket, / gyűjtsük össze töredékeinket / nehogy végleg elvesszenek s / ezáltal üresebb legyen a múlt / szegényebb a jelen, s kétesebb / a jövő.?
Mint azt az októberi első részben írtam, írásom célja a figyelemfelkeltés. Hatalmas kincs hullhat városunk ölébe a két gyűjtő jóvoltából, amit nem szabad veszve hagyni! Nehogy előforduljon olyasmi, mint, ami annyiszor előfordult történelmünk során, azaz mások ékeskedtek a mi tollainkkal. Meg kell találni a módját, hogy ezt a hatalmas anyagot miként lehet közkinccsé tenni! Lépni kell, még időben vagyunk! Varga Ferencnél is leírtam, és most is leírom. Milyen szép lenne egy olyan épület,melynek homlokzatán ez állna: Vecsési Gép- és  Iparművészeti Múzeum. Van már Tájház és Falumúzeumunk, van Bálint Ágnes Emlékház, miért ne lehetne egy letűnt korok ipari remekeit bemutató múzeumunk is! Rajtunk múlik. Meg kell találni azt az épületet, ahol mindez elhelyezhető.

Vecsésen rövidesen lesz ilyen.”

Megjelent : Vecsési Tájékoztató 2012. október és november, írta és fotók: Gál István

Ha érdekes volt a cikk nyomj egy ?lájkot?! icon smile Hagyományőrző lovasok                                                                        Nézd meg a többi új cikkünket is!