Helyi média, civil újságírás, önkormányzati kommunikáció

Fotó: Kleer László

Fotó: Kleer László

Nem kell szeretni a civil újságírókat, de élni kell az általuk is nyújtott tájékoztatási lehetőségekkel. Ha erről lemond a helyi hatalom, félinformációknak, pletykáknak ad teret ? hangzott el a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége közös konferenciáján Budapesten.

?Önkormányzati médiakommunikáció? címmel, második alkalommal rendezett közös konferenciát a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) 2013. április 16-án, Budapesten.
Míg a tavalyi, gödöllői rendezvény előadói elsősorban elméleti kérdéseket feszegettek, most olyan gyakorlati kérdések kerültek terítékre, mint önkormányzati kommunikáció gyenge pontjai, az alternatív nyilvánossághoz való viszonyulás, vagy a közösségi médiában való megjelenés lehetőségei.

? A polgármesterek legnagyobb része önkormányzati és nem kommunikációs szakember, így rendkívül fontos hogy legyen mellette valaki ? sajtófőnök, szóvivő, kommunikációs igazgató ?, aki fel tudja készíteni egy-egy médiaszereplésre ? hívta fel a MÚOSZ székházának nagytermét megtöltő hallgatóság, önkormányzati szakemberek és helyi lapkészítők figyelmét bevezető előadásában Tóth Károly, a MÚOSZ elnöke. Egy interjú ugyanis afféle ?szellemi párbajként? is felfogható, ahol naprakészen, érvekkel, tényekkel és némi humorral felvértezve kell kiállnia a riportalanynak, hogy elkerülhesse az esetleges csapdákat vagy azt, hogy hiteltelennek mutatkozzon a településén élők szemében. A MÚOSZ elnöke elmondta azt is, miként lehet kezelni az agresszív, a félreinformált, illetve a prekoncepcióval érkező újságírókat.

Az önkormányzatok életében gyakran előfordulhatnak különböző ? pénzügyi, jogi, oktatáspolitikai vagy egészségügyi ? válsághelyzetek, amelyeknek kommunikálására külön stratégiát kell kidolgozni ? derült ki Merza Péter pszichológus előadásából. Mindenekelőtt fel kell tárni a krízishez vezető utat, a legfontosabb kiváltó okokat, majd a megoldási lehetőségeket, s ezek ismeretében, kialakult állásponttal, megfogalmazott mondanivalóval kiállni a nyilvánosság elé.

A települések igazi arca a polgármester ? kezdte előadását Péterfi Csaba, a gödöllői önkormányzat kommunikációs igazgatója ?, az elsősorban pozitív híreket preferáló honi településvezetők azonban szívesen átadják a szót alpolgármesterüknek vagy sajtófőnöküknek, ha kellemetlen események bejelentéséről van szó. Péterfi Csaba szerint jobban tennék, ha ? sajtófőnökük tanácsait meghallgatva ? maguk állnának ki a helybeliek elé, mert megfelelően tálalva a problémát, még pozitívan is kijöhetnének a szituációból.

Az önkormányzatok kommunikációjában egyre nagyobb szerepük van a települések honlapjainak, így nem mindegy, hogy csupán a kötelezően nyilvánosságra hozandó tartalmak ? szerződések, rendeletek ? miatt létrehozott weboldalak-e, vagy esztétikus, olvasmányos, áttekinthető, keresőbarát, interaktív portálok ? tudtuk meg Nagy Gábor Miklós médiaszakértőtől, aki hangsúlyozta: az önkormányzati honlapot nem a hivatal, hanem a tájékozódó állampolgár igényei szerint kell megtervezni, hiszen ? idézte Jakob Nielsen webergonómus híres tézisét? a neten ?a fő fizetőeszköz a felhasználó ideje?.

? Ma már a nyilvánosság megkerülhetetlen részének kell tekinteni a bloggereket, minthogy azok is. Nekik is kell küldeni meghívót, tájékoztató anyagokat, válaszolni kell a kérdéseikre. Partnerként kell kezelni őket ? ezt már Porcsin Zsolt debreceni újságíró, blogger fejtette ki. ? Nem kell szeretni a civil újságírókat, a médiát se, de élni kell az általuk is nyújtott tájékoztatási lehetőségekkel. Ha erről lemond a helyi hatalom, félinformációknak, pletykáknak ad teret.

Az önkormányzati honlapok kiválóan alkalmasak a közösségépítésre és a lokálpatriotizmus erősítésére is. A Hegyvidéki Önkormányzat kommunikációs vezetője, Szabó Krisztina kifejtette, kerülete nagy súlyt fektet arra, hogy különböző kreatív és innovatív akciókkal ?példaként említette a ?Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!? elnevezésű kutyapiszok elleni kampányukat ? szólítsa meg a lakosságot, s a kezdeményezések kommunikációja is hasonlóan kreatív és innovatív legyen.

A konferencia zárásaként, a házigazda Tóth Károly emlékeztetett: az önkormányzati média közszolgálati szerepét a MÚOSZ évek óta visszatérően hangsúlyozza, és a helyi tájékoztatás ügyét kiemelten kezeli a jövőben is. Dr. Gémesi György, a MÖSZ elnöke bejelentette, hogy a tavalyi és a mostani konferenciát kísérő nagy érdeklődésre való tekintettel a MÖSZ és MÚOSZ szeptembertől országos kommunikációs konzultáció-sorozatot indít azoknak a polgármestereknek, akiknek nem áll rendelkezésükre külön kommunikációs szakember.

MUOSZ