Apát és fiát fogták el a TEK segítségével – videó

gyömrő tekZsarolással és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség egy 44 éves férfit és annak 21 éves fiát, akiket gyömrői otthonukban kedd hajnalban fogtak el a Terrorelhárítási Központ segítségével.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint idősebb L. László 2013. februárban Gyömrőn több galambot adott a sértettnek eladási szándékkal és a 100 000 forintos vételár kifizetésének határidejét augusztusban határozta meg. Ennek ellenére a 44 éves férfi nem sokkal ezután megjelent a sértettnél és követelte az ár azonnali rendezését, de az eredetileg megbeszélt összegnél jóval többet kért.

A sértettnek nem volt pénze, ezért a gyanúsított erőteljes hangnemben, agresszív módon, testi épség ellen irányuló fenyegetéssel kívánt a követelésének eleget tenni, majd távozott a helyszínről. Később többször kereste a sértettet, de ő L. Lászlótól való félelmében elköltözött otthonról és bujkált a férfi elöl. Emellett L. László szintén 2013. februárjában egy másik helyi férfinak is átadott több galambot és a kifizetéssel kapcsolatban, egy későbbi időpontban egyeztek meg. De ebben az esetben sem várt több hónapot, hanem nem sokkal később ezt a férfit is a bántalmazásával fenyegette meg, amennyiben nem fizet neki azonnal. Az erőszakos férfi fenyegetései, zaklatása ellen, félelmében ő is elköltözött lakóhelyéről.

L. László 21 éves fia ellen a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés kísérlete és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

A fiatal férfi 2013. május 06-án 22 óra körüli időben Gyömrőn egy utcában közlekedett autóval, amikor meglátta a sértettet és annak barátait. Megállt mellettük, majd kiszállt a kocsiból és minden előzmény nélkül bántalmazni kezdte az autóban ülő fiatal férfit, valamint megpróbálta őt kirángatni a kocsiból. A verekedésnek a sértett barátai vetettek véget.

Tekintettel arra, hogy a nyomozás során begyűjtött adatok alapján információ merült fel arra vonatkozóan, hogy L. László és fia lőfegyvert és egyéb szúró, vágó eszközöket tart otthonában, valamint tartani lehetett támadásuktól, ezért elfogásukhoz a Monori Rendőrkapitányság nyomozói a speciális szaktudással rendelkező Terrorelhárítási Központ segítségét kérték. A gyanúsítottakat közösen, 2013. május 14-én a hajnali órákban, otthonukban fogták el és a Monori Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették őket. A rendőrség kezdeményezte mindkét férfi előzetes letartóztatását.

A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat zsarolás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt L. László 44 éves és fia, L. László 21 éves gyömrői lakosok ellen. A két férfit az illetékes bíróság 2013. május 16-án előzetes letartóztatásba helyezte.

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság