Hatósági ellenőrzések Vecsésen

Illusztráció

Illusztráció

Folyamatos hatósági ellenőrzést vezetett be a Polgármesteri Hivatal Vecsésen. A hivatal munkatársai azt ellenőrzik, hogy a lakosság mennyire tartja be a július 1-től hatályos ?közösségi együttélés szabályait tartalmazó rendeletet?, valamint az egyéb jogszabályokat. 

Napi szinten, változó időpontokban a közterület felügyelők és a hivatal munkatársai az egész város területén többek között igazoltathatják a fiatalkorúakat, jegyzőkönyvezhetik a rendkívüli eseteket, ellenőrizhetik a szórakozóhelyek nyitva tartását, valamint a különböző rendezvények zárásának határidejét.

Az ellenőrzés bevezetését az indokolta, hogy rendkívül sok lakossági bejelentés érkezett fiatalkorúak randalírozása, italozása, továbbá szórakozóhelyek környékén a hangoskodás miatt. A hatósági ellenőrzés eszköze elsősorban a figyelmeztetés, de rendkívüli esetekben, fiatalkorúakkal kapcsolatban akár Gyámhivatali eljárást is vonhat maga után – olvasható a város hivatalos honlapján.

2013. július 1-jétől érvényes Vecsésen a közösségi együttélés alapvető szabályairól és elmulasztásuk jogkövetkezményeiről szóló önkormányzati rendelet.

A rendeletet Vecsés Város közigazgatási területén 14. életévét betöltött természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet által elkövetett, a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokra kell alkalmazni ? olvasható a város hivatalos honlapján. Az új szabályozásról egyhangú szavazással június 25-i ülésükön döntöttek a képviselők.

A közösségi együttélés szabályait sértő magatartás elkövetőjével szemben 50.000,- Ft-ig terjedő helyszíni bírság, valamint 150.000,- Ft-ig terjedő közigazgatási bírság kiszabásának van helye. Jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén az eljárást a vezető tisztségviselő ellen kell lefolytatni.

A rendeletről bővebben itt olvashatnak:

Július 1-től új rendelet szabályozza a közösségi együttélést Vecsésen