Sajtókommunikáció szerepe a helyi viszonyok között

Melyek a helyi média legfontosabb feladatai? Mennyire lehet független? Milyen lenne az optimális viszony a helyi lap és a település önkormányzata között? ? többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) ?Helyi sajtó és az országos média viszonya – sajtókommunikáció szerepe a helyi viszonyok között? című konferenciáján.

2013_lelle1

A helyi média helyzetével a MÚOSZ és a MÖSZ először  2012 tavaszán foglalkozott egy Gödöllő megrendezett konferencia keretében, ahol rendezvény előadói elsősorban elméleti kérdéseket feszegettek. Ezt követően idén tavasszal a MÚOSZ székházban rendezték meg a második konferenciát, ahol olyan gyakorlati kérdések kerültek terítékre, mint önkormányzati kommunikáció gyenge pontjai, az alternatív nyilvánossághoz való viszonyulás, vagy a közösségi médiában való megjelenés lehetőségei.
Ezek sikere hívta létre az idei évben megrendezésre kerülő ? három alkalomból álló ? konferenciasorozatukat, melynek első állomása 2013. szeptember 11-én volt Balatonlellén.

Gémesi György MÖSZ-elnök és Kenéz István Imre, balatonlellei polgármester köszöntője után a polgármesterek a MÚOSZ elnökétől megtudhatták, mire kell ügyelniük a sajtóval való kapcsolattartás során, miként készülhetnek fel egy-egy interjúra, milyen lehetséges csapdákat kell tudniuk kikerülni, illetve hogyan lehet a reménytelennek tűnő helyzetekből is győztesként kikerülni. Tóth Károly felkészítette a megjelenteket arra is, hogyan lehet a beszélgetésbe belefűzni azokat az információkat, amiket ők szeretnénk közölni a nyilvánossággal, s figyelmeztette a polgármestereket, hogy ?interjún kívül? se mondjanak semmi olyasmit, ami nem publikus, mert sosem lehet biztosan tudni ?nem forog-e a kamera?.

Jelenleg körülbelül kétezer helyi lap készül az országban, meglehetősen változó színvonalon ? tudhatták meg az egybegyűltek Kleer Lászlótól, a MÚOSZ elnökségi tagjától, aki a helyi lapok önkormányzati kommunikációban betöltött szerepét ismertette. ?Ezek a helyi lapok általában függetlennek vallják magukat, ám a valóságban mégiscsak rá vannak utalva a helyi vezetésre, illetve a vállalkozókra? ? fejtette ki a szakember. Kleer László szerint a helyi sajtóorgánumok között is speciális az önkormányzati lapok helyzete, amelyeknek a kiadója, a szerkesztője és a stábja is közvetlen vagy közvetett függésben van a polgármestertől és a képviselőktől. Esetükben a civil kontroll gyakorolásának a leghasználhatóbb eszköze a településen előforduló anomáliákról szóló olvasói levelek publikálása, de úgy, hogy még ugyanabban a lapszámban helyet adnak az érintett településvezető válaszának, véleményének is.

Az újságírásban ma már nem az íráskészség, hanem a jó kapcsolatrendszer és a gyorsaság a legfontosabb tényezők ? állapította meg Czene Attila, a megye legfontosabb hírforrásának számító, havonta 108 ezer olvasóval rendelkező Somogyi Hírlap, illetve internetes kiadása, a sonline.hu főszerkesztője. Mint elmondta, a Somogyi Hírlapban még virágzik az egyébként kiveszőben lévő riport műfaja, hírforrásként, pontosabban kiindulási pontokként pedig gyakran használják fel az olvasói leveleket, sms-eket és kommenteket. Czene Attila szerint örömteli a nagy számú helyi lap létezése, hiszen csak ezek tudnak beszámolni azokról a helybélieknek fontos eseményekről, amelyeknek egy megyei vagy országos lap számára már nincsen elég hírértéke.

Az előadásokat követően a megjelent polgármesterek számos kérdést intéztek az előadókhoz, elsősorban a szándékos, rosszindulatú híresztelések ellen való védekezés tárgykörében, majd a válaszok elhangzása után a MÖSZ elnöke zárta a konferenciát. Gémesi György szerint negatív szándékú híresztelések legjobb ellenszere, ha a polgármester jó személyes kapcsolatot ápol a településen élőkkel, mert így azok nem fognak felülni az alaptalan vádaskodásoknak. Nem kell szeretni a civil újságírókat, bloggereket, magánkézben lévő hírportálokat, újágokat, tévéket, rádiókat de élni kell az általuk is nyújtott tájékoztatási lehetőségekkel.

Önkormányzati hátterű helyi médiacentrumok

A helyi médiapiacokon új jelenség a Mérték Médiaelemző blog szerint az önkormányzati médiaholdingok megerősödése, amelyek a helyi médiumok teljes spektruma fölött közvetlen politikai ráhatást biztosítanak. A helyi médiaholdingok kialakulását az új médiatörvény is segíti. Szemben a korábbi médiatörvénnyel ugyanis nem zárja ki, hogy az adott helyi vételkörzetben egy tulajdonos kezébe kerüljön televízió és rádió, illetve bármely médium.
A televíziót, rádiót, lapokat, és online felületeket működtető helyi médiacentrumok kialakulásának van gazdasági racionalitása. A médiaszabadság és a helyi nyilvánosság egészséges működése szempontjából azonban az önkormányzathoz szorosan kötődő médiaholdingok komoly kétségeket ébresztenek. A jelenlegi politikai kultúra mellett alig képzelhető el, hogy e médiumoknál biztosított legyen a független szerkesztőségi munka.  A jelenlegi politikai kultúra mellett alig képzelhető el, hogy e médiumoknál biztosított legyen a független szerkesztőségi munka. A helyi nyilvánosság működése torzul, a folyamatok a kritikai hangok eltűnéséhez vezetnek.

Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2013/09/12/a-sajtokommunikacio-szerepe-a-helyi-viszonyok-kozott/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19