Megkezdődött az Európai Mobilitási Hét – Vecsésen is

Magyarország 12. alkalommal rendezi meg a programsorozatot, amelynek célja, hogy a környezettudatos és biztonságos közlekedést népszerűsítő programok hozzájáruljanak az egészségesebb és biztonságosabb városi környezet kialakulásához.
Vecsésen a Halmi Telepi Általános Iskolában ez alkalomból kedden kerékpáros akadályversenyt rendeznek a diákoknak.

Európai Mobilitás Hét díjazottjai, fotó: MÁV Zrt.

Európai Mobilitás Hét díjazottjai, fotó: MÁV Zrt.

Több mint 120 magyarországi önkormányzat regisztrált az idei Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozatára, ezzel Magyarország nemzetközi összehasonlításban dobogós helyen áll – hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn az Európai Mobilitási Hét megnyitó rendezvényén, a budapesti Nyugati pályaudvaron.

Völner Pál kifejtette: az idei “Tiszta Levegő – Mozdulj érte!” szlogen mögött az a gondolat húzódik meg, hogy változtatni kell a közlekedési szokásokon a tiszta levegő érdekében, a fenntartható közlekedés megvalósításában pedig személyes felelősséget is vállalni kell. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt több mint egy évtized alatt fokozatosan vált országos méretű, több százezer embert megmozgató programmá az Európai Mobilitási Hét, tavaly 112 magyar résztvevőt regisztráltak az európai akcióban, ezzel Magyarország egy hellyel lecsúszott a dobogóról a múlt évben. Az államtitkár hangsúlyozta: a Mobilitási Hét programjával azt a felismerést szeretnék átadni az embereknek, hogy ha átgondolják, ésszerűsítik a közlekedési szokásaikat, azt nemcsak saját egészségük, pénztárcájuk hálálja meg, de tágabb értelemben a környezetük is.

Ugvári Csaba, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a vasúttársaság az utasok megnyeréséért folyamatosan fejleszti járműveit, szolgáltatásait. A MÁV a Mobilitási Hét akcióban ezen a héten ingyen szállítja a kerékpárokat szerelvényein, illetve szeptember 22-én az autómentes napon forgalmi engedély felmutatása mellett ingyen lehet utazni a vasúti járművek 2. osztályán, viszont ahol szükséges, ott a felárat, a helyjegyet és a pótjegyet meg kell fizetni.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes elmondta, a főváros sokat tesz azért, hogy a tömegközlekedés reális alternatíva legyen az autós egyéni közlekedéssel szemben, példaként említette az 1-es és a 3-as villamos fejlesztését, az új metrószerelvények forgalomba állítását, újabb kerékpárutak átadását, valamint a FUTÁR-projektet, amely kiszámíthatóvá teszi a tömegközlekedést. Az Európai Mobilitási Héten átadták a szaktárcák közös rajz és fotó pályázatának díjait

A szeptember 16. és 22. között lezajló Mobilitási Hét fővárosi és vidéki programjairól a www.emh.kormany.hu oldalon található részletes tájékoztatás.