Munkaerő-piaci fórum Monoron

Állásbörzét és kistérségi munkaerő-piaci fórumot szervezett szeptember 19-én a Pest Megyei Kormányhivatal Monoron. Az eseményt Tarnai Richárd kormánymegbízott nyitotta meg.

 DSC_0211

Pest megyében 2011-től 2014-ig összesen 3,3 milliárd forint támogatást nyújtott az állam a munkahelyteremtés elősegítésére, ebből 330 millió forintot fordított a kormány Monorra és környékére ? jelentette ki megnyitóbeszédében Tarnai Richárd. Pest megye kormánymegbízottja elmondta, jelenleg 154 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon 2010 azonos időszakához képest. Hozzátette, ezt nagyon kevés európai állam mondhatja el magáról, Magyarország mellett Ausztria, Németország, Málta és Luxembourg tud hasonló eredményeket felmutatni. Tarnai Richárd elmondta, a támogatások célcsoportjai elsősorban a szakképzettséggel nem rendelkezők, a 25 év alatti és az 50 év feletti munkavállalók, a GYES-ről, GYED-ről visszatérők, valamint a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása.

A Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a Monori Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségével közösen, a TÁMOP 1.1.4 ?Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban? elnevezésű kiemelt projekt keretében rendezte meg a monori kistérségi fórumot. Az állásbörzére és a kistérségi munkaerő-piaci fórumra a térség álláskeresőit és munkaadóit hívták meg.

Az esemény kiemelt célja volt, hogy lehetőséget nyújtson széleskörűen a munkaerő-piaci információáramlásra a munkaügyi szakigazgatási szerv, az álláskeresők és a foglalkoztatásukat vállaló munkaadók között, különös tekintettel a TÁMOP 1.1.4 program nyújtotta lehetőségek ismertetésére, valamint az ezt segítő Virtuális Munkaerőpiac Portál lehetőségeinek bemutatására.

Pest Megyei Kormányhivatal