Tragikus diszkóbaleset

Két fiatal lány vesztette életét a vasárnap hajnali balesetben.

cegléd baleset1

Halálos közlekedési baleset történt 2013. október 20-án, hajnali 2 óra 50 perc körül Cegléd egyik útkereszteződésében. Beluzsárné Belicza Andrea a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autó vezetője előzés közben elvesztette uralmát az autó felett, és villanyoszlopnak ütközött.
A baleset következtében egy 16 éves lány a helyszínen életét vesztette. Az autó másik utasa, egy szintén 16 éves lány a kórházba szállítást követően hunyt el. A rendőrségi szóvivő szerint a mentőknek további két sérültet kellett kórházba szállítaniuk.

Az eddigi vizsgálatok során kiderült, hogy az autóban hat személy utazott. A baleset további körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a Ceglédi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya.

cegléd baleset2

cegléd baleset3