Felszereléseket kaptak az önkéntes tűzoltók

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság december 13-án ünnepélyes keretek között átadta a tizenegy Pest megyei önkéntes tűzoltó egyesület részére a pályázaton elnyert tűzoltó szakfelszereléseket.
A nyertes pályázók között szerepel a többi között a gyömrői, kókai, nyáregyházi, pándi, sülysápi, tápiógyörgyei, tápiószecsői, tápiószelei és az üllői egyesület. 

önkéntes tűzoltók pályázat

 

Az egyesületek képviselőit Branyiczky Márk tű. ezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte, aki beszédében méltatta az önkéntesek áldozatkész munkáját, aminek során, önkéntesen vállalnak felelősséget a település védelméért. Az igazgató hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy ezek a szervezetek megkapják a maximális mértékű támogatást, amit elsősorban a település vezetősége felé kell közvetíteni, hogy segítsék és fejlesszék a településen működő önkéntes és civil szervezeteket.

Mint azt az igazgató elmondta, ezek az egyesületek olyan értékeket képviselnek az önkéntes mozgalommal, amely minden hivatásos és civil számára példaértékű lehet. Ezért az elszántságért és magatartásért mondott köszönetet Branyiczky Márk az igazgatóság és a települések lakosainak nevében. Az igazgató beszédét azzal zárta, hogy a megyei katasztrófavédelem célkitűzése, hogy továbbra is fejlessze az egyesületeket és szoros kapcsolatban maradjon valamennyiükkel.

önkéntes tűzoltók pályázat2

A 2013. évi központi költségvetés Belügyminisztérium által kezelt fejezete 120 millió forintot biztosított az egyesületek támogatására a 2013. év májusában meghirdetett pályázat során. A pályázatot kezelő BM OKF a Magyar Tűzoltó Szövetséggel együtt írta ki az önkéntes egyesületek tűzoltóinak szakirányú oktatásának, a technikai és védőeszközök fejlesztésének, valamint tűzoltógépjárművek felújításának támogatására.

Pest megyében negyvenhat önkéntes tűzoltó egyesület működik, közülük húszan nyújtottak be a főigazgatóságra pályázati dokumentációt, tizenkilencen nyertek támogatást összesen 6 millió 822 ezer 837 forint értékben.

A nyertesnek nyilvánított egyesületek különböző pályázati kategóriák szerint kaptak támogatást. A tűzoltó technikai és védőeszközre 4 millió 345 ezer 492, felújított légzőkészülékekre 890 ezer 664, gépjármű és tűzoltótechnika felújítására 773 ezer 881,üzemanyagköltségre 524 ezer forintot, amíg az önkéntesek oktatására 288 ezer 800 forintot biztosítottak.

Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság