Visszavásárolná a repülőteret a kormány

Nonprofit jelleggel működtetett állami monopólium megvalósítása a kormány célja a közműszolgáltatások terén, de a Budapest Airportot is visszavásárolná a kormány.

433 Ferihegy es kornyeke a magasbol

Minderről Hegmanné Nemes Sára államtitkár beszélt a Napi Gazdaságnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára szerint a kabinet nem mondott le a Budapest Airport visszavételéről, ám a reptér-szerződés újratárgyalása a következő kormányzati ciklusra marad.

422 Ferihegy es kornyeke a magasbol
A vagyonpolitikáért felelős államtitkár a lap pénteki számában közölt interjúban elmondta: leginkább a közművek vannak fókuszban, mivel azok valóban kiemelt stratégiai vállalatok a kormány számára. Azon külföldi cégek esetében, amelyek ki akarnak vonulni a hazai piacról, a kormány nyitott a megvásárlásukra.

Az energia- és a hulladékgazdálkodás ágazatban lehetnek még olyan társaságok, amelyek megvásárlása megvalósulhat ebben a ciklusban. Az államtitkár szerint szinte minden nagy energia- vagy közműszolgáltató jelentkezett már legalább egykörös egyeztetésre.