Sokba kerülne a repülőtér államosítása

Nem menne ritkaságszámba, ha az állam visszavásárolná a budapesti repülőteret, de ez nagyon sok pénzbe kerülne. Budapest Airport  közben újabb beruházásokat tervez, talán az idén elkezdődhet a régóta tervezett szálloda és a Cargo City építése is.

Fotó: Somogyi-Tóth Péter, iho.hu

Fotó: Somogyi-Tóth Péter, iho.hu

A hétfői Napi Gazdaság azt írja, hogy a Malév 2012. februári leállása után csak 4,5 százalékkal esett vissza a reptér forgalma, vagyis a 2011-es 8,9 millió utas után 2012-ben 8,5 millióan fordultak meg Ferihegyen. Tavaly 8 520 880 ember forudlt meg a repülőtéren, ami minimális bővülést jelent 2012-höz képest ? árulta el a Magyar Nemzetnek a tavalyi statisztikákat a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) vezérigazgatója. Lammers azt is hozzátette, hogy továbbra is nagyjából fele-fele az arány a hagyományos és a diszkont légitársaságok között az utasforgalmat tekintve. Hozzátette, az 1-es terminál újranyitásán sem érdemes elgondolkozni a következő 3-4 évben, amíg az utasszám nem éri el 11-11,5 millió főt.
A 2011-es 179,8 millió euró után 2012-ben 176,7 millió euró volt a cég bevétele. A reptér csaknem egy év alatt behozta a Malév kiesését, erre például a Swiss utódcégének négy évre volt szüksége ? mondta Hardy Mihály, a BA kommunikációs vezetője. Hardy szerint a BA eddigi fejlesztéseinek értéke jóval meghaladta a megállapodásban vállalt 261 millió eurót, csak százmilliót tett ki a SkyCourt megépítése, amelynek következtében a 2-es terminál évi 10,5 millió utas fogadására alkalmas. Az eddigi beruházások értéke több mint 300 millió eurót tesz ki.

Bognár András, a londoni ICF SH&E légiközlekedési tanácsadója a lapnak azt mondta: nem hiszi, hogy itt bármi történne a következő hónapokban. A privatizációhoz tartozó szerződés nagyon vaskos, rengeteg elemet újra lehet belőle tárgyalni. Ha pedig az egészet akarják, akkor az sok hónapnyi munka ? fogalmazott a szakember. Az utasforgalom kapcsán Bognár úgy fogalmazott, hogy a reptereknek elég korlátozott ráhatásuk van a saját forgalmukra, mert az elsősorban a légitársaságok döntéseitől függ. Ezen a reptéri díjak erőteljes csökkentése sem sokat segít, viszont gyorsan tönkre lehet vele vágni a reptér gazdálkodását ? jegyezte meg a szakember.

Újabb beruházások a repülőtéren

A Budapest Airport újabb beruházásokat tervez,  talán egy harmadik szereplő bevonásával még az idén elkezdik a hotelberuházást ? mondta Hardy Mihály. A korábbi tervek szerint a hétemeletes, négycsillagos hotelben 250 szoba lenne, és a Budapest Airport Hotelből kilépő vendégek egyenesen a 2B terminál épületében találnák magukat.
Szintén elkezdődhet tízmillió euró értékben a Cargo City fejlesztése, amit a Malév csődje miatt halasztottak el. A fejlesztéssel a repülőtér légiáru-kezelési kapacitása a mai 120 ezer tonnáról 250 ezer tonnára növekedne.

A tervezett repülőtéri szálloda látványterve

A tervezett repülőtéri szálloda látványterve

Cargo City

Cargo City látványterve

Az állam 2005-ben 464,5 milliárd forintért értékesítette a Budapest Airport 75 százalék mínusz egy szavazatnyi tulajdoni hányadát a brit BAA cégnek. A kormány ezek után 2007-ben értékesítette maradék, 25 százalék mínusz egy szavazatnyi részesedését (időközben a brit BAA kezéből a német Hochtief tulajdonába került a Budapest Airport, majd a Hochtief hat év után megvált minden repülőtér-üzemeltető cégétől, a vevő a kanadai PSP Investments nyugdíjalap volt).