Egy győzelem, egy vereség

A Vecsés SE Férfi kézilabda csapata pontot most sem tudott menteni, de egyre közelebb kerül a felsőbb régióban szereplő együttesekhez. A juniorok nehéz meccsen, az utolsó pillanatban dobott góllal győztek.

A junior együttes drámai mérkőzésen tudta otthon tartani a két pontot. Az, hogy a Vecsés Se fiataljainak az utolsó pillanatban is a győzelemért kellett küzdeniük, nem vet túl jó fényt rájuk, hiszen a szentendrei juniorok a 7. helyen álltak a találkozó kezdetekor.

Vecsés SE - Szentendre KC junior mérkőzés

Vecsés SE – Szentendre KC junior mérkőzés

Az első félidő teljes csőd volt hazai részről, a vendégek azt csináltak, amit akartak, és meg is tettek mindent azért, hogy ez így maradjon, s ennek köszönhetően az első félidőben biztos, 4 gólos vezetés tudatában mehettek pihenőre.

A második játékrészre a VSE juniorjai felébredtek, folyamatosan zárkóztak fel, s mikor már kiegyenlítettek a Szentendre edzője sem bírta tovább, időt kért és azonnal hangzott az üvöltés: ?Mit gondoltatok, hogy már megnyertétek?? Ez után következett egy nyomdafestéket nem tűrő monológ, amely után, nem, hogy fellendült a vendég együttes, hanem még inkább visszaesett. A hazaiak már 4 góllal vezettek a 25. percben, szinte biztosnak tűnt, hogy ez a mérkőzés már a kezükben van. De ismét sikerült nehéz helyzetbe hozniuk magukat. Nyögvenyelős támadók és annál is gyengébb védelem állt fel az utolsó 5 percre a vecsési együttesben és ennek meg is lett a böjtje, az utolsó percben már döntetlen volt az állás. De meg volt az esély, hiszen volt még 1 perc, s a mieink indíthattak támadást. Tili-toli, ötlettelenség, izgalomból fakadó ?bénázás?, majd egy betörés és egy olyan hetes, amelyet a Vecsés SE játékosa sem tudta, hogy miért kapta. Gálli Krisztián biztosan értékesítette, de még volt hátra fél perc. Természetesen ebből a fél percből 25 másodperc elteltével gólt tudtak szerezni a vendégek, hisz miért is lenne egy ?egyszerű? győzelem. Valamivel több, mint 5 másodperc volt hátra, Nagy Martin a lehető leggyorsabban középre juttatta a labdát, s a továbbhaladást egy szentendrei játékos már a kezdőkörben megpróbálta megakadályozni, amely piros lapot eredményezett. A lap jogos volt, de a vendéglépés is, hiszen sokat érő 1 pontért küzdöttek. A fal felállt az óra elindult, Gálli Krisztián kezdőkörből nekiiramodva 9 méterről a kapus válla fölé lőve a mérkőzés vége előtt körülbelül 2 másodperccel megszerezte a győztes gólt, s ezzel a 2 pontot.

 

Vecsés SE - Szentendre KC

Vecsés SE – Szentendre KC

A felnőtt mérkőzés, bár szoros volt, de koránt sem izgalmas. Ismét bemutatkozott egy új, s egyben régi játékos ? hiszen itt kezdte kézilabda pályafutását Vecsésen ? Szilágyi Péter. Szokásos módon rettenetesen kezdett a hazai csapat, Molnár József szinte rögtön időt is kért, de ez sem segített sokat, magabiztosan szinte folyamatosan a beálló játékra támaszkodva lőtte a gólokat a Szentendre, míg a Vecsés megint csak futott az eredmény után.

A második félidőben újfent a megszokott forgatókönyv, egy másik VSE jön ki a pályára, s azonnal kellemetlen helyzetbe hozzák a vendégeket, harcos gólokkal zárkóznak fel. Sajnos idén is hasonló volt a helyzet, mint tavaly. A lassú szentendrei játékot a jóval fiatalabb és gyorsabb vecsési csapat is átvette, s hiába lőtték a gólokat, kapták is azokat, méghozzá igen egyszerű gólokat, mert a védekezés nagyon nem volt a helyzet magaslatán. Kapuban Róth Ádámnak is hiába volt egy-két fontos védése, számottevően ő sem tudott hozzájárulni a védekezéshez, s ennek volt köszönhető, hogy hiába került mindig kicsit közel a Vecsés SE az ellenfélhez, azok tudták tartani a legkisebb különbséget is, s így alakult ki a 26 ? 29-es végeredmény, amely azért javulásra enged következtetni, hiszen tavaly 26 ? 20-ra kapott ki a VSE.

 Vecsés SE Kézilabda Szakosztály