Betörőket fogtak el Vecsésen

Vecsési házakba tört be két férfi a hétvégén, mindkettőt órákon belül elfogták a rendőrök.

 vecsés betörés

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. március 8-án 1 óra 30 perc körüli időben átmászott egy vecsési ház kerítésén, majd a mellékhelyiség ablakáról letépte a szúnyoghálót, a nyitott ablakot leemelte és lopási szándékkal megkísérelt bemászni a lakásba. A bűncselekmény elkövetését a tulajdonos hozzátartozója észlelte és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta a helyi férfit.

A pilisi járőrök U. Márkot a ház udvarán elfogták és előállították a Monori Rendőrkapitányságra. A nyomozók a férfit ? őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság befejezte és bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

vecsés betörés1

Szintén lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán Cs. Róbert 36 éves monori lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. március 7-én 23 óra körüli időben az ablak betörését követően bement egy vecsési lakóházba, azonban az ott lakók megzavarták és értesítették a rendőrséget. A lakóház bérlője a betörő személyében felismerte korábbi munkavállalóját.

A Monori Rendőrkapitányság Vecsési Rendőrőrs járőrei a bejelentő meghallgatása után megkezdték Cs. Róbert felkutatását, akit a vecsési vasútállomás területén intézkedés alá vontak. A 36 éves férfit elfogták, előállították és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki. Ellene a további eljárást- őrizetbe vétele mellett- a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le – közölte a police.hu.