Megdöbbentő, itt készült a húsvéti sonka

Megdöbbentő körülmények között, egy kazánházban készítette a sonkát az egyik Pest megyei piac népszerű árusa. A NÉBIH két tonna árut foglalt le a telephelyén.

Kistermelő_ 020

Több mint 2 tonna terméket foglaltak le az elmúlt hetekben egy kistermelőként regisztrált árusnál a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatóságának szakemberei. A vállalkozó nem tudta igazolni az áruk eredtét, telephelyén pedig megdöbbentő higiéniai állapotok uralkodtak. A NÉBIH a Húsvéti ünnepek közeledtével kiemelt figyelmet fordít a hússzektorra. Így jutottak el a szakemberek az egyik pest megyei hétvégi piac kedvelt árusának Nógrád megyei telephelyére is.

Kistermelő_ 026Kistermelő_ 116

A feldolgozás körülményei még a sokat tapasztalt ellenőröket is meglepték: az ál-kistermelő a kazánházban, rozsdás eszközök között, koszban, földön tárolt húsokat készített elő, a főzést üstökben oldotta meg az udvaron, míg a kolbász egy féltető alatt szikkadt békésen. A vállalkozó az alapanyagok eredetét nem tudta igazolni, valamint egyetlen a kistermelőkre vonatkozó jogszabálynak sem felelt meg.

Kistermelő_ 137Kistermelő_ 157

Az illetékes járási hivatal a kistermelői engedélyt azonnali hatállyal visszavonta. A bírság megállapítása folyamatban van.

Az ellenőrzés során készült videó: