Ősztöl csökkenhet az helyi hivatali dolgozók fizetése

Az ősszel hatályba lépő módosítás értelmében az 500 főnél kevesebb lakosú települések polgármesterei bruttó 149 575 forintot keresnek majd, így pedig az ügyintézők bére a minimálbérre csökkenhet.

penztarca

Nem feltétlenül lesz tolongás a kistelepülések polgármesteri címéért az őszi önkormányzati választásokon, az önkormányzati törvény módosítása értelmében ugyanis akár háromszoros különbség is lehet a megyei jogú városok és a kistelepülések vezetőinek fizetése között ? írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

A Belügyminisztérium korábban azzal magyarázta a bértábla változását, hogy a helyhatóságoktól több feladat az államhoz került, így a polgármestereknek is kevesebb dolguk lesz. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint azonban az érvelés nem állja meg a helyét, hiszen az iskolákat átvette ugyan az állam, de az önkormányzatok új feladatokat is kaptak: a rendvédelmet, a közfoglalkoztatást, kéményseprést.

A főállású polgármesterek díjazása jelenleg a lakosság számától függően bruttó 270 ezer és 638 ezer forint között van, a 38 650 forint illetményalap legalacsonyabb szorzószáma 7 ? az ezernél kevesebb lakosú települések esetében ?, a legmagasabb pedig 16,5.

Az ősszel hatályba lépő módosítás értelmében az 500-nál kevesebb lakosú települések első embere a helyettes államtitkár illetményének a 20 százalékát keresi majd, ami jelenleg bruttó 149 575 forint.
Schmidt szerint, ha a polgármesterek és a jegyzők fizetését csökkentik, a polgármesteri hivatalokban mindenkinek kevesebb lesz a fizetése, így az ügyintézők bére a minimálbérnél áll majd meg.

A polgármesterek tervezett illetménye
Lakosságszám (fő) Illetmény (százalék)* Bruttó illetmény (forint)
?500 20 149 575
501?1 500 40 299 150
1 501?10 000 60 448 726
10 001?30 000 70 523 513
30 001? 80 598 301
* a helyettes államtitkár illetményéhez viszonyítva

Forrás: TÖOSZ