Büszke a vecsési bokszéletre

A Vecsési Boksz Klub szakosztály igazgatója, az egyesületben tréningező hölgyek mestere, Seres Attila kívülről érkezett az ökölvívás világába, ám az általa pallérozott versenyzők sikerei önmagukért beszélnek.

Vannak edzők, akik sikeres versenyzői pályafutást követően lesznek ismert, és elismert edzők, de az sem ritka, hogy valaki elhanyagolható sportolói karrierje után válik megbecsült szakemberré. Seres Attila nem csinál titkot abból, hogy ő az utóbbiak táborát erősíti, sőt, valójában soha nem próbálta ki magát hivatalos mérkőzéseken a szorítók világában. Ennek ellenére bombaerős lánycsapatot épített Vecsésen.

seres-attila_72014080818202986

Seres Attila

Egyáltalán nem volt ökölvívó múltam, teljesen kívülről csöppentem bele ebbe a csodálatos közegbe ? fogalmazott Seres a monokli.hu portálnak adott interjúban.

2002-ben, amikor 32 éves voltam, a véletlen folytán megtudtam, hogy itt Vecsésen is van ökölvívás. Ebben a korban értelemszerűen, mint hobbista kezdem el a sportágat behatóbban tanulmányozni. Négy éven keresztül a boldog hobbisták életét éltem, edzőm, Varga Viktor irányítása mellett. Viktor inspirálására végeztem el az edzői iskolát, előtte el sem gondolkodtam rajta, hogy versenyzői pályafutás nélkül ez reális lehet. 2006-tól dolgozom edzőként Vecsésen.

Vecsésen nagyon komoly utánpótlásbázis van, s a felnövő hölgyek (a fiúk eredményei mellett) egyre sikeresebbek, mi több, a tavalyi OB-n, Váry Lili személyében, az első felnőtt bajnokságot ünnepelhették. Mindezt családias, jó hangulatban élik meg nap mint nap.

boxcsapat

Alapvetően, Budapest közelsége ellenére, vidéki klubnak számítunk, mindössze húsz ezren élnek Vecsésen. Ehhez képest a közel száz fős tagságunk nagyon szép eredménynek számít? ? mondta a szakember. ?A női szakág 2006-ban alakult meg, amikor elvégeztem az edzői iskolát. Már az iskola alatt tudtam, hogy a hölgyekkel szeretnék foglalkozni, s ehhez nagyban hozzájárult, hogy az osztálytársam Kovács Mária, a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok klasszis volt. Többek között az ő példája is motivált, hogy elkezdjek foglalkozni ezzel a szakággal. Így egészítettük ki Varga Viktorral egymás munkáját, hisz amíg ő a fiukat nevelgette folyamatosan, addig én elkezdtem a női szakágat kiépíteni. Szerencsénk van, ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápolunk a helyi iskolákkal, s rendszeresen iskolai testnevelés órákat tudunk tartani a gyerekeknek, ami folyamatosan biztosítja az utánpótlás bázist.

Seres gyakorlatilag a nulláról honosította meg a női ökölvívást a pest megyei városban, aminek megélése egy érdekes folyamat. A klub 1980-ban alakult, tehát a férfi ökölvívásnak megvolt a hagyománya. 2006-ban csak egy-két lány volt a teremben, akik hobbi szinten művelték a sportágat, velük kezdtem el a munkát. Illetve volt egy 12 éves kislány is a teremben, aki nagyon ügyesen dolgozott fiatal kora ellenére. Ő Váry Lili. Velük kezdtem el. Sokáig csak Lilivel ketten utaztunk a versenyekre. Később hozzánk csapódtak újabb lányok. És amikor már négy-öt hölgy dolgozik egy teremben, akkor már könnyebben ragadnak meg újabb és újabb lányok. Kell, hogy amikor benéz egy terembe egy érdeklődő, akkor ne érezze magát egyedül a fiuk között. Ez egy öngerjesztő folyamat volt.

Seres Attila és Váry lili a 2011-es Ifjúsági Világbajnokságon

Seres Attila és Váry Lili a 2011-es Ifjúsági Világbajnokságon

Seres Attila 2005-óta látja el a szakosztály vezetői feladatokat, és büszke a klubban folyó munkára, hiszen az edzőteremben dolgozó fiuk és lányok nagyon motiváltak, lelkesek, és szívvel-lélekkel űzik választott sportágukat. Ahogy a sportolók fejlődnek, úgy fejlődtem én is. Én tanítom őket, de ugyanígy tanulok tőlük én is. Egymást erősítve alakult ki, hogy 2011-ben Váry Lili az első női ifjúsági vb érmét szerezte Magyarországnak, valamint tavaly az első felnőtt magyar bajnoki címet is elhozta Vecsésnek.

A vecsési bokszélet ? Seres Attilán keresztüli ? bemutatásakor nem lehet megkerülni azt a szerencsétlenséget, ami tavaly tavasszal történt. Varga Viktor vezetőedző ugyanis hirtelen, és tragikus módon elhunyt.
A klub nagyon nehezen dolgozta föl Viktor távozását, és még az is felmerült, hogy így nem tudjuk folytatni a munkát. Tavaly május 4-én hunyt el Varga Viktor, aki egyrészt ugye az edzőm volt, edzőtársam és barátom. 11 esztendeje nap mint nap együtt dolgoztunk, és mindössze 38 éves volt ? mondta Seres Attila komor hangon.
A versenyzők érthetően a szívükre vették a tragédiát. Gyerekekről van szó, akik kötődnek az edzőjükhöz, így érthetően elmaradoztak az edzésekről. Nagyon nehéz időszak volt mindenkinek. Viktor hiánya máig érezhető. Sokat segített Mikus Ferenc, aki a feladatok nagy részét magára vállalta abban az átmeneti időszakban, amíg nem sikerült állandó vezetőedzőt találnunk. Júliusban sikerült Kertész Henriket Debrecenből idecsábítani, és nem irigyeltem azért a feladatért, amit magára vállalt. Henrik lelkesedésének köszönhető, aki magával ragadta a gyerekeket, hogy egy év után kezdünk talpra állni, és újra erősek vagyunk.

Seres Attila arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb az ő edzői hitvallásában, a következőket mondta: A következetesség!? ? válaszolta tömören. ?Valamint az, hogy folyamatosan képezzem magam. Ezért is örülök, amikor tapasztalt edzőkkel utazok el versenyekre, mert mindig tanulok tőlük is. Úgy gondolom, hogy az az edző, aki meggyőződéssel vallja, hogy minden tud az ökölvívásról, annak még aznap abba kell hagynia ezt a szakmát.

A vecsési szakember a következőket várja az előttünk álló esztendőkben: Nem is annyira titkos célunk, hogy a férfi szakágban is felnőtt válogatott versenyzőt neveljünk ki. Pár év még kell hozzá, de nagyon jó irányban haladunk Kertész Henrik vezetésével. A hölgyek esetében nagyon örülnék, ha Váry Lili ki tudna jutni az olimpiára 51 kilóban. Még fiatal, sokat kell tanulnia, erősödnie a felnőtt mezőnyben. Ha lesz hozzá türelme, akkor, ha nem is 2016-ban, de 2020-ban feltétlen, reális esélye van erre.

www.monokli.hu