Önvizsgálatot tarthatnak az önkormányzatok

A települési önkormányzatok, a helyi nemzetiségi önkormányzatok és az egyházi intézmények a jövő héttől megtalálják az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján a szervezet által kidolgozott teszteket, amelyek kitöltésével pontos képet kaphatnak saját működésükről és szükség esetén szabályosabbá tehetik azt.

    Vecsés városháza

Az elmúlt évek ellenőrzési tapasztalatai alapján az ÁSZ három típusú öntesztet állított össze, ezek kidolgozásánál abból indultak ki, hogy milyen visszatérő hiányosságokat találtak a vizsgálatok során – mondta el Domokos László, a számvevőszék elnöke a szervezet szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Kiemelte: az ÁSZ az egyedülálló önteszt-rendszerrel támogatni szeretné az önkormányzati választás után hivatalba lépett polgármesterek és jegyzők munkáját, valamint az egyházi intézmények szabályszerű működését.
Hozzátette, hogy a tesztek kitöltése, illetve az eredmények visszaküldése nem kötelező.
Az ÁSZ lehetőséget biztosít a közpénzeket felhasználó intézményeknek, hogy – megelőző szemlélettel – kijavíthassák a hibáikat – hangsúlyozta a számvevőszék elnöke.
A települési önkormányzatokat illetően felhívta a figyelmet arra, hogy a megfelelően kiépített és működtetett belső kontrollrendszerrel jelentősen csökkenthetők a korrupciós kockázatok, enélkül nem valósítható meg a közpénzek, a közvagyon szabályszerű, hatékony és eredményes felhasználása.
A települési önkormányzatok, a helyi nemzetiségi önkormányzatok és az egyházi intézmények az ÁSZ által kötelezően ellenőrizendő szervezetek több mint felét jelentik.
Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke hangsúlyozta: a számvevőszék elsődleges célja, hogy javuljon az önkormányzatok belső kontrollrendszerének, illetve a közpénzek felhasználásának szabályozottsága, ezzel a pénzügyi egyensúlyi helyzet fenntarthatósága, azönkormányzati adósság újratermelődésének megakadályozása.
A tesztek kitöltésével a még nem ellenőrzött önkormányzatok, intézmények is lehetőséget kapnak a jó gyakorlatok átvételére – hívta fel a figyelmet.
Az alelnök elmondta: az ÁSZ dolgozik azon, hogy az öntesztek eredményeit, tapasztalatait hasznosítani tudja a számvevőszéki ellenőrzések hatékonyságának további javítása érdekében.

 

Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2014/11/06/onvizsgalatot-tarthatnak-az-onkormanyzatok/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19