Vádat emeltek egy Pest megyei uzsorás ellen

Alapvető élelmiszereket árult pándi kisboltjában magas kamattal megtoldott hitelre az a férfi, aki ellen uzsora-bűncselekmény miatt emeltek vádat – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.kaja

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a vádlott csekély mennyiségű, beárazatlan árut tartott a Pest megyei kis faluban lévő boltjában, és az alapvető élelmiszereket másfél, kétszeres áron kínálta. A férfi csak a helyben lakó, általa ismert embereket szolgálta ki, többnyire olyanokat, akik családi pótlékból, gyesből, segélyekből tartották el családjukat, és kénytelenek voltak hitelre vásárolni.
A boltos “megállapodott” a vevőkkel, hogy havonta milyen összeg erejéig vásárolhatnak, majd a következő hónapban – miután az érintettek megkapták a családi pótlékot, illetve az egyéb juttatásokat – a tartozás rendezésével egyidejűleg 10 százalékos kamatot is fizetni kellett. A késlekedőknek további 50, vagy 100 százalékos kamatot számított fel – magyarázta a szóvivő.
Volt olyan sértett, aki 50 ezer forintnyi élelmiszerért 85 ezret fizetett havonta, de olyan is, aki két év alatt összesen 200 ezer forintot költött, mégis utólag 800 ezret fizetett. A tartozásokat a boltos egy füzetben vezette, a vásárlásról pénztárbizonylatot nem adott.
A Nagykátai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsora-bűncselekménnyel vádolja a férfit – közölte a szóvivő.