Halálos baleset a 4-es főúton

Két ember meghalt közlekedési balesetben a 4-es úton Cegléd és Ceglédbercel között – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője hétfőn az MTI-t.

Ketten meghaltak egy balesetben Ceglédnél

Ketten meghaltak egy balesetben Ceglédnél

MTI Fotó: Sóki Tamás

Csámpai Attila, a megyei katasztrófavédelem szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy három személygépkocsi rohant egymásba. Két járműben olyan súlyosan megsérült egy-egy ember, hogy a helyszínen meghalt. Az egyik autó roncsából a ceglédi tűzoltók speciális eszközzel szabadítottak ki egy gyereket, majd átadták a mentőknek – tette hozzá a szóvivő.
Mint utóbb kiderült, a karambolban érintett autók egyikében az egyedül utazó sofőrnek nem lett baja, a másik kocsiban szintén egyedül ülő sofőr életét vesztette, s a harmadik autó vezetője is meghalt. Ez utóbbi járműből kellett kiszabadítani egy sérült gyereket – magyarázta Csámpai Attila.
Tóth Karolina, a mentők sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére elmondta: a két 50 év körüli férfin már nem tudtak segíteni, míg a 10 év körüli kisfiút súlyos sérülésekkel vitték a budapesti ügyeletes kórházba.