Elkezdte a felkészülést a Vecsési FC

Január 8-án, az első edzéssel megkezdte a csapat a felkészülést a bajnokság tavaszi szezonjára. A heti 4-5 edzés mellett, edzőmérkőzések egészítik ki a programot.

csapatkép VFC
Az első felkészülési mérkőzés:

2015. január 17 (szombat)  11 óra.       SZAC- Vecsés     (SZAC- pálya)

Színesítve a foglalkozásokat, Urbán Flóri vezetőedző irányításával az I. Barátság kupa elnevezésű teremtornán vett részt a csapat Újpesten, amit kiváló játékkal megnyertek. Kellett a siker a játékosoknak, hiszen nem úgy zárták az előző évet, ahogy azt szerették volna. A mester elmondta, hogy maguk mögött hagyták a tavalyi utolsó néhány mérkőzés rossz emlékét, és előre tekintve, mindent megtesznek, hogy csak sikerekről beszélhessünk a tavasz során.

Az év végén sem pihenő szakvezető (sikeres UEFA PRO licenc megújító edző továbbképzésen vett részt Flóri az MLSZ Edzőképző központjában a téli szünetben.) hozzátette, hogy a szakmai stáb azon dolgozik, hogy tovább erősödjön a csapat. Ennek érdekében folyamatosan tesztelik a próbajátékon résztvevőket. Vannak már új szerzemények, de még mindenképpen szükséges az erősítés.

Akik érkeztek: Sándor Norbert (Veresegyháza), Bojan Brnovics (Viadukt SE- Biatorbágy).

Tárgyalás alatt: Czimmermann Patrik (Reac), Laczkó Attila (Üllő), Tóth Attila (Tura)

Aki távozhat: Radnai György (Békéscsaba NB II., próbajátékon)

 

Urbán Flórián a további erősítésekről:

?Csatárokat szeretnénk igazolni. De nehéz megfelelőt találni, aki a heti 4-5 edzésen részt tud venni. Olyan ambiciózus játékosokat keresünk, akik nem csak elvegetálni akarnak a megyében, hanem céltudatos munkával, eredményesekké tudnak válni. Motivált és fegyelmezett, a labdarúgás iránt elkötelezett játékosokra van szükség, de ilyet az NB1-ben is egyre nehezebb találni.?

www.vecsesfc.hu