Előzetes letartóztatásban a ceglédi rablópáros

Két fővárosi férfi a ceglédi vasútállomáson bántalmazott és kirabolt egy idős helyi férfit, a rendőrök órákon belül elfogták őket.


A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Tibor 31 éves és V. Gábor 44 éves budapesti lakosok ellen, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 29-én, este 21 óra körül a ceglédi vasútállomás várótermében megszólítottak egy idős férfit, akitől korábban már több alkalommal kértek pénzt. A 74 éves férfi ezúttal nem tett eleget a gyanúsítottak kérésének és elindult a vasútállomás aluljárójába, ahová a két férfi követte és közben folyamatosan pénzt kértek tőle.

Mivel a bácsi nem adott pénzt a gyanúsítottaknak, ezért K. Tibor megütötte a férfit, aki ennek következtében a földre esett. Ezt követően a 31 éves férfi ráült a sértett felsőtestére és lefogta a kezeit, miközben V. Gábor átkutatta a zsebeit. A gyanúsítottak az idős férfitól készpénzt és egy szatyrot tulajdonítottak el, amiben személyes használati tárgyai és különféle élelmiszerek voltak. A rablás elkövetése után K. Tibor és társa felszállt egy, az állomáson álló vonatra.

A bűncselekmény elkövetését látta egy szemtanú aki azonnal értesítette a rendőrséget. A Ceglédi Rendőrkapitányság járőrei a vasútállomáson intézkedés alá vonták a 31 éves férfit és társát, akiknél megtalálták az idős sértettől eltulajdonított értékeket. A fővárosi férfiakat a járőrök elfogták és előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették őket. A Ceglédi Járásbíróság 2015. január 30-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

K. Tibor és V. Gábor ellen a további eljárást ? fogvatartásuk mellet ? a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

 

 

 

Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2015/01/31/elozetes-letartoztatasban-a-cegledi-rabloparos/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19