Elfogták a monori csalókat – videó

Egy idős asszonytól több millió forintot kért kölcsön két nő ingatlanvásárlás ürügyén, de a pénzt végül nem adták vissza. A rendőrök elfogták a csalókat.

A gyanúsítottak 2015. február 18. és 2015. március 2. között megjelentek a sértett monori lakásán és egy ingatlan értékesítéséhez kértek jelentős összegű kölcsönt. Az idős asszony a gyanúsítottaknak részletekben több mint 3 millió forintot adott át, valamint arany ékszereit is odaadta, melyek értéke megközelíti 300 ezer forintot.
Mivel a sértett a kölcsön kért összeget a megbeszélt időpontig nem kapta vissza, feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akiket 2015. március 4-én Monoron fogtak el.
Csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták a monori nyomozók, majd  bűnügyi őrizetbe vették P. Brigitta 35 éves és R. Istvánné 51 éves monori lakosokat.
Az illetékes bíróság 2015. március 6-án elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását – írta a rendőrség a honlapján.