Elfogtak egy “unokás csalót” Csévharaszton

A 34 éves férfi két hónap alatt több millió forintot csalt ki gyanútlan idős emberektől, akiket azzal hívott fel telefonon, hogy ő az unokájuk és sürgősen pénzre van szüksége



A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást L. Norbert 34 éves budapesti lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015 áprilisa és májusa között összesen öt alkalommal idős hölgyeket hívott fel, magát unokájuknak kiadva. Közölte, hogy nagy bajban van, balesetet szenvedett és amennyiben nem fizeti ki a kárt, nem mehet el a helyszínről. Ezt követően a férfi megjelent a sértetteknél, ahol már az unokájuk barátjának kiadva magát átvette a pénzt.
A férfi Budapesten, Csévharaszton, Péterin, Gyömrőn és Nyáregyházán több millió forintot csalt így ki az idősektől.
A XVIII. kerületi rendőrök a gyömrői körzeti megbízott segítségével 2015. május 22-én Csévharaszton egy megbeszélt pénzátvételnél fogták el a gyanúsítottat.

bilincs
L. Norbertet a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatást, amelyet a Fővárosi Főügyészség indítványára az illetékes bíróság 2015. május 25-én elrendelt.
A BRFK munkatársai az elmúlt időszakban több hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény elkövetőjét fogták el.