Becsukták a vecsési drogablakot

Több mint egy éven keresztül árulta a drogot a vecsési házuk ablakából két fiatal. A zsaruk november 10-én délelőtt otthonukban fogták el őket. Kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük eljárást. Szabadlábon védekeznek.


Vecsésen az Erzsébet téren igazoltattak a járőrök július 10-én este két férfit, ruházatátvizsgálás során egyiküknél, a helyi J. Attilánál kábítószergyanús anyagot találtak. Előállították a Monori Rendőrkapitányságra, kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.


A szakértői vizsgálat megállapította, kábítószernek minősülő amfetamin volt nála – ismertette az előzményeket Kiss Gábor alezredes, a bűnügyi osztály vezetője a Zsaru Magazinnak.
Kiderítettük, az egy házban lakó Sz. Mariannától és P. Lászlótól vásárolta a drogot, és a lakótársak 2014 nyara óta heti rendszerességgel több fogyasztónak adtak el kábítószert. Az anyagot a ház egyik beszögellésébe nyíló ablakból adták ki a vásárlóknak, amit az ablak elhelyezkedése miatt az utcáról nem lehet látni – mondta az alezredes.

Házak közé nyílt az ablak

Házak közé nyílt az ablak

 

A monori nyomozók a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztályának bevonásával rajtaütést szerveztek, és november 10-én 10 óra körül vecsési otthonukban elfogták (videó az elfogásról) Sz. Mariannát és P. Lászlót.
A házkutatás során a zsaruk jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le.

rajtautes_0

Fotó: Vezda László, Zsaru Magazin

Fotó: Vezda László, Zsaru Magazin

A gyanúsítottakat előállították a kapitányságra, kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellenük eljárást. Szabadlábon védekeznek.