Múzeum és élményközpont lehet a Ferihegy 1-ből

Interaktív élményközponttá alakítanák át a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér műemléki védettséget élvező 1-es terminálját, ahol egyebek között légiközlekedés-történeti kiállítás és régi repülőgépeket bemutató skanzen is nyílna – írja a Magyar Hírlap.




Ferihegy-1-terminal

 

Az 1950-ben átadott, akkor korszerű, modernista – mára műemlék – utasforgalmi épület, az 1-es terminál Ferihegyen több éve kihasználatlanul áll. Miután 2012-ben a Malév csődbe ment és a forgalmat a 2-es terminálkomplexumban helyezték át, a tíz éve korszerűen felújított és ezért Europa Nostra-díjjal kitüntetett épületben csak irodák maradtak.

Somogyi-Tóth Gábor az Aeropark vezetője a lapnak elmondta, hogy a régi repülőgépek egy részét az úgynevezett forgalmi előtér elkerített, épület közeli részén lehetne kiállítani, így teremtve meg azt az egyedülálló lehetőséget, hogy a már meglévő vagy a jövőben restaurálandó, repülőképes muzeális légi járművek is üzemelhessenek, és sétarepüléseket hajthassanak végre innen.
További repülőgépeket pedig a gyorsforgalmi út felé, a jelenlegi parkoló területén állítanának ki, figyelemfelhívó attrakcióként. Építenének több kisebb – vagy esetleg egy nagyobb – üvegcsarnokot is ezen a területen, ahol további, kisebb repülőket és a légi közlekedés egyéb eszközeit mutatnák be -itt lehetne berendezni a magyar repüléstörténet jelenét és jövőjét bemutató látogatóközpontot, a 2-es terminál mellett működő repülőskanzenből pedig áttelepítenék az egykori Malév-repülőgépeket és a különleges földi járműveket.
A klasszikus kiállítás, szimulátorközpont, vetítések, szemléltető eszközök és a néhány kisebb, történeti gép mellett étterem és ajándékbolt is helyet kapna.
Az Aeropark vezetője hangsúlyozta: a tervek megvalósítása sok pénzbe kerülne, de már tárgyalnak az elképzeléseikről kormányzati képviselőkkel.