Olimpiai helyszín lehet az üllői Dóra major

A Fővárosi Közgyűlés szerdán támogatta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszín kiválasztási javaslatot. A díjlovaglás helyszíne az üllői Dóra major lehet.



   

A képviselők 21 igennel, 1 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett fogadták el a helyszín kiválasztási javaslatot.
A tervezett olimpiai helyszín két térségből és ezeken belül hét klaszterből áll. A Duna térség az Olimpiai park (a Kvassay-zsilip térsége), a Margitsziget és az Óbudai-sziget klaszterből áll. Az úgynevezett városfejlesztési térséget pedig a Hősök tere, a Puskás, a Vásárközpont és a Népliget nevű klaszter alkotja.
A megvalósíthatósági tanulmányhoz képest néhány sportág lehetséges versenyhelyszíne módosult az elmúlt hónapokban. A golfot például eddig Gödre tervezték, most Balatonudvariba, az íjászatot a Hősök terére és a műjégpályára tették volna a Kossuth tér helyett
A lovaglást korábban Alagra, a Margitszigetre, illetve a Kincsem Parkba tervezték, a most elfogadott javaslatban már az az üllői Dóra major szerepel.
A lovasközpont 2016 után kerül
 megépítésre, mely után alkalmas lesz hazai- és nemzetközi sportesemények lebonyolítására.
Az olimpia idejére 12000 főre tervezett ideiglenes lelátókkal bővítenék a 2000 főre tervezett díjugrató és díjlovagló pályákat. A játékok után a hazai és nemzetközi lovassportok egyik központja lesz.

dóra major
A testület nem támogatta az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért módosító javaslatát, amelyben ismét népszavazást kezdeményeztek az olimpiáról.
Mint az elfogadott előterjesztésben olvasható, “a vizsgálatok egyértelműen megmutatták, hogy Budapest településszerkezete kiválóan alkalmas a 2024-es nyári játékok megrendezésére, a tervezett olimpiai helyszíneken kitűnő feltételek biztosíthatók, a – hangsúlyozottan nem csupán az olimpia miatt – szükséges fejlesztések a városszerkezet hiányzó elemeit pótolni tudják”.

Az olimpia nagyon jó eszköze a városfejlesztésnek, a rendezés lehetősége ösztönzi a fejlesztési tervekben jelenleg is szereplő célok valóra válását, továbbá hozzájárul, hogy ne csupán elszigetelt projektek valósuljanak meg, hanem egy komplex, összvárosi koncepciót követve, egymást erősítő fejlesztésekre kerüljön sor – írták.

Az olimpiai helyszínek, a budapesti olimpiai szerkezet az úgynevezett központi poliklaszteres megoldást követi. Ilyen volt például az 1992-es barcelonai olimpia is – olvasható. A modell lényege, hogy igyekszik az olimpiai fókuszpontokat több klaszterben szétosztani, és az a legnagyobb előnye, hogy elősegítheti a nagyobb léptékű városfejlesztést, új alközpontokat kialakítva a városban.
A klaszterek közül a fókuszpont az Olimpiai park területére esik, ott épülne fel az atlétikai stadion, az olimpiai falu és több más versenyhelyszín is. A Kvassay-zsilip környékét a belvároshoz közeli helyzete, kedvező topográfiai adottságai, a víz és a természeti környezet erre az egyedi szerepkör betöltésére predesztinálja.
Az előterjesztésben hangsúlyozták: “a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezése nagyban hozzájárul – a Budapest 2030-ban megfogalmazott – alapvető víziónknak: Budapest az európai városhálózat erős tagja legyen, és erősítse a főváros nemzetközi és európai szerepkörét.”
A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta azt a garancialevelet is, amelyben a főpolgármester – a testület felhatalmazó határozata alapján – a fővárosi önkormányzat nevében támogatásáról biztosítja a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot, és külön megerősíti: az olimpiai játékok terve összhangban lesz a létező nemzeti/regionális/városi fejlesztési tervekkel és stratégiákkal, továbbá azt, hogy nincsenek a budapesti olimpiai és paralimpiai játékok megszervezését gátló jogi akadályok.