Ketten haltak meg a balesetben

A monori rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a tavaly márciusi, Vecsés és Ecser közötti halálos balesettel kapcsolatban.



A Monori Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Tamásné 68 éves maglódi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított az általa vezetett személygépkocsival közlekedett 2015. március 19-én 9 óra 30 perckor Ecser lakott területén kívül a 3101-es számú úton Vecsés irányába, amikor a 17-es kilométerszelvénynél ismeretlen okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és ott összeütközött egy Vecsés felől érkező autóval.

ecser-vecses balesetA baleset következtében egy, a másik járműben utasként tartózkodó nő a helyszínen életét vesztette, míg egy másik utas a kórházba szállítást követően – a gondos orvosi ellátás ellenére – elhunyt.
A szükséges nyomozási cselekmények végrehajtását követően a monori rendőrök a 68 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellene folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.