Európa-bajnok magyar bokszolót gázolt el a vonat Monorierdőnél

Csjef Sándor Európa-bajnok ökölvívót ütötte el egy vonat vasárnap a Pest megyei Monorierdőnél. 66 éves volt.



Monorierdőnél, az egyik vasúti átkelőnél gázolta el a Kiskun InterCity Csjef Sándor korábbi Európa-bajnok ökölvívót vasárnap délután.
csejf sándor
A Nemzeti Sport nekrológja szerint Csjef a sportág egyik legellentmondásosabb személyisége. A legtöbb szakember egybehangzó véleménye szerint sokkal több volt benne, mint amit elért. Miután nem a legsportszerűbb életmód jellemezte az életvitelét, még olimpiára sem sikerült kijutnia. Pár éve még edzősködött, de már azzal is felhagyott. A 65. születésnapján készült interjúban azt mondta, hogy időnként még focizgat. Élete legmeghatározóbb kudarcának azt tartotta, hogy nem próbálhatta ki magát a profik között. A régi bunyósokkal nem tartotta a kapcsolatot, ez alól csak egykori csapattársa, Gedó György volt a kivétel.

Csjef Sándor 1950. augusztus 22-én született. 12 évesen Zuglóban kezdett bunyózni, majd az Újpesti Dózsa ökölvívója lett, nevelőedzője Dobronay Pál, edzője Kellner Ferenc. Legjobb eredményei: a miskolci junior Európa-bajnokságon ezüstérmes (1970), a belgrádi felnőtt Eb-n aranyérmes (1973), magyar bajnok nagyváltósúlyban (1974). 1970-től 1974-ig magyar válogatott.



Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2016/03/21/europa-bajnok-magyar-bokszolot-gazolt-el-a-vonat-monorierdonel/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 403 Forbidden in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19