Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány

Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány, módosítanák az alaptörvényt és több kétharmados jogszabályt is – jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtök délelőtt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.



“Brüsszel tanulságait le kell vonni, egyértelmű számunkra hogy fokozni kell a biztonsági intézkedéseket” – indokolta a kezdeményezést Pintér Sándor, aki elmondta: az Igazságügyi Minisztérium megkapta javaslataikat, amelyek alapján az ünnepek alatt elkészíti a szövegtervezetet.
A Belügyminisztérium feladata lesz, hogy a parlamenti pártokkal előzetes egyeztetést folytasson, mert – mint Pintér Sándor elmondta – javaslatuk több eleme kétharmados támogatást igényel. Áprilisra szeretnék elkészíteni a törvényjavaslatot, amelyhez a parlament soron kívüli eljárását kérik majd. Kérdésre válaszolva közölte: honvédelmi területen az alaptörvényt érinti módosítás, emellett a nemzetbiztonsági törvényt, a rendőrségi törvényt és a büntető törvénykönyvet is módosítanák, ez utóbbi esetében bizonyos szankciókat akarnak megemelni.
Pintér Sándor azt mondta: javaslataikban létszám, eszköz és technikai fejlesztéseket kérnek. Továbbá a Terrorelhárítási Központ megerősítését, az információáramlás biztosítását szeretnék elérni. Utóbbi kapcsán elmondta, hogy a kormány döntött egy terrorelhárítási információs és bűnügyi központ létrehozásáról is. Ennek a központnak a feladata lesz, hogy a beérkezett információkat megfelelő szakmai tudással párosítva értékelje, elemezze és egyes nemzetbiztonsághoz kötődő szervezeteket vagy a rendőrség szervezeteit támogassa a munkájukban, felhívja a figyelmüket egyes cselekményekre – fejtette ki.
A belügyminiszter beszámolt arról is, hogy tervezik egy olyan törvény megalkotását, amelyben előírnák, hogy a magánszolgáltatók – bírói engedélyhez kötötten – biztosítsák a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által lefoglalt adatszolgáltató eszközök dekódolását.
Közölte: a pénzáramlás módját is ellenőrizni szeretnék, bizonyos esetekben a bankszámlákba is betekintenének. Kérdésre válaszolva hozzátette: jogszabályok alapján erre utólag most is lehetőség van, ugyanakkor szeretnék elérni, hogy bizonyos esetekben folyamatosan láthassanak bankszámlákat.
lehallgatás
Elmondta: azt is szeretnék elérni, hogy a telefonos kommunikációban bizonyos előnyt élvezzenek a rendőri egységek, a mentők és a kórházak, ennek érdekében két megoldást látnak: kibővítenék a rendőrség és a katasztrófavédelem által jelenleg is használt egységes digitalizált rádiórendszert, bizonyos esetekben pedig a civil szolgáltatásokat az sms-re korlátoznák. Kérdésre válaszolva hozzátette: ez utóbbi azt jelentené, hogy ne lehessen olyan túlterhelés, ami akadályozhatja az életmentő munkát, ennek technikai feltételrendszerét viszont a telefontársaságokkal kell egyeztetni.
Simicskó István honvédelmi miniszter a brüsszeli terrortámadásra utalva hangsúlyozta: új biztonsági helyzet van, a “hibrid hadviselés” korszakát éljük, és a magyar Honvédség is szeretné a feladatát teljesíteni magyar emberek biztonságának garantálása érdekében. Az alkotmánymódosítást indokolva hozzátette: a magyar honvédségnek van olyan tudása, amellyel világszerte küzd a terrorizmus ellen, így Afganisztánban, a mostani jogi szabályozás szerint azonban ezt itthon nem teheti meg. Ezért azt szeretnénk elérni, hogy szükséges esetben a magyar honvédség tudja segíteni a rendvédelmi szervek munkát – hangsúlyozta.
A honvédelmi miniszter fontosnak tartotta, hogy az ellenzéki pártok értékeljék újra a helyzetet biztonsági szempontból és reményét fejezte ki, hogy megkapják a felhatalmazást az alkotmánymódosításra.
Pintér Sándor – aki ismét részvétét nyilvánította a brüsszeli robbantásokban elhunytak hozzátartozóinak és a sebesülteknek, köztük a két magyar diplomatának gyors felépülést kívánt – leszögezte: a párizsi és a brüsszeli események eldöntötték az a vitát, hogy nőtt-e a terrorfenyegetettség az Európai Unióban, és azt is, hogy van-e összefüggés a bevándorlás és a terrorizmus között. Mint mondta: a terrorcselekményekben egyrészt olyan személyek vettek részt, akik a zöldhatáron, bevándorlókkal együtt érkeztek, mások pedig migránscsaládban születtek és már uniós állampolgárként vállaltak részt a szervezésben.
Hangsúlyozta, hogy az EU biztonsági szakértői és az Europol már korábban felhívták a figyelmet arra a veszélyre, hogy a tömeges bevándorlás a zöldhatáron növeli a terrorveszélyt. Mint mondta, az Europol 5-600 embert tart nyilván, akik valamilyen módón terrorcselekménnyel hozhatók összefüggésbe, a német biztonsági szolgálat szerint pedig 100-ból egy bevándorló feltehetően részt vállalna egy terrorcselekményben. Magyarország felismerte ezt a veszélyt, és ennek megfelelően döntött a zöldhatárok lezárásáról – jegyezte meg.
Arra a felvetésre, hogy osztrák sajtóértesülés szerint két hónapja Sopronban látták Salah Abdeslamot, a tavaly novemberi párizsi terrorakciók egyik fő szervezőjét, Pintér Sándor azt mondta: osztrák jelzés alapján vizsgálatot folytatnak, amely majd pontosítja, hogy kik és milyen célból jártak az érintett személyek közül Magyarországon és átlépték-e a zöld határt.




MSZP: minden olyan intézkedési tervről tárgyalunk, amely a magyar emberek biztonságát szolgálja

Az MSZP minden olyan intézkedési tervről tárgyal, amely a magyar emberek biztonságát szolgálja, de az ötpárti egyeztetésen való részvételük feltétele, hogy a kormány a javaslatait a helyzet súlyosságához mértem időben és írásban előre megküldi minden frakciónak.

Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke és Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter bejelentette, terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány. A Belügyminisztérium feladata lesz, hogy a parlamenti pártokkal előzetes egyeztetést folytasson.
Az ellenzéki politikusok közleményükben azt írták, az MSZP minden olyan javaslatot támogatni fog, amely a magyar állampolgárok biztonságát kellő és megfelelő garanciák mellett erősíti, és semmi olyat nem szavaznak meg, amely a magyar állampolgárok kontroll és garancia nélküli indokolatlan jogkorlátozását célozza.
Közölték továbbá: Orbán Viktor miniszterelnöknek minden felelősséget viselnie kell azért, hogy csak a brutális brüsszeli terrorcselekmények másnapján jutott el oda, hogy komolyan vegye az MSZP két hónapja benyújtott javaslatait.




PM: a terrorizmus elleni intézkedéscsomag valójában önkényuralmi csomag

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint a Pintér Sándor belügyminiszter által csütörtökön bejelentett terrorizmus elleni intézkedéscsomag valójában “egy önkényuralmi csomag, propaganda-szósszal leöntve”.
A párt szóvivője, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, az MTI-nek azt mondta, hogy a kormányzat a terrorveszélyre hivatkozva totális társadalmi kontrollt akar bevezetni, “hasonlóan Putyin Oroszországához és Erdogan Törökországához”.
Tordai Bence úgy fogalmazott: a szabadságot szűkítő intézkedések, a látványmegoldások és az online-eszközök nem adnak biztonságot, mert a Magyarországot is fenyegető terrormerényletek megelőzését leginkább a felderítés megerősítése szolgálná, ma azonban a Terrorelhárító Központ állományának csak tizede felderítő.
Hatékony, európai szintű titkosszolgálati együttműködésre lenne szükség, de ebbe a nyugati országok nem szívesen vonják be Magyarországot “az Orbán-Putyin barátság” miatt hazánkkal szemben kialakult bizalmatlanság miatt – tette hozzá.
A kormány felelőtlensége és hozzá nem értése nagyon aggasztó, és végtelenül súlyos következményei lehetnek. Ha itthon is bekövetkezik egy terrortámadás, az az inkompetens Orbán-kormány bűne lesz – jelentette ki.