Egymilliárdos áfacsalás – egy monori vágóhíd is benne volt

A NAV akciójának napjáig érkeztek élő sertést szállító kamionok annak a bűnszövetségnek a monori vágóhídjára, amelynek vezetőjét és társait egymilliárd forintot meghaladó költségvetési csalás gyanúja miatt őrizetbe vették a győri pénzügyi nyomozók.


A gyanú szerint a csalás eleinte úgy zajlott, hogy a bűnszövetség az irányítása alatt álló cégláncolat segítségével Szlovákiából, Lengyelországból, Csehországból és Hollandiából nettó áron (áfa nélkül) szerzett be élősertést, amelyet azonban a könyveléseiben már belföldi beszerzésként szerepeltetett. Az állatokat magyarországi vágóhidakon feldolgozták és bruttó áron eladták, az értékesítés után fizetendő áfát pedig visszaigényelték.
Amikor az élő sertés után fizetendő áfakulcs öt százalékra csökkent, az elkövetők módszert váltottak a nagyobb haszon reményében. Mivel a feldolgozott tőkehús áfája nem csökkent, „lepapírozták”, mintha a külföldről származó elősertést az egyik irányításuk alatt lévő cég vette volna meg és dolgozta volna fel egy hazai vágóhídon. Ezáltal a feldolgozott h
húst már magasabb áfával értékesíthették tovább szintén az irányításuk alatt álló gazdasági társaságoknak. A láncolatba beiktatott húsfeldolgozó cég az értékesítés után fizetendő adót nem fizette be az államkasszába.

A NAV pénzügyi nyomozói az akció napján a fővárosban és hét megyében, több mint harminc helyszínen tartottak házkutatásokat, lefoglalásokat és tanúkihallgatásokat. Költségvetési csalás miatt hét személyt még aznap gyanúsítottként kihallgattak. Az irányító férfit és négy társát őrizetbe vették, ők jelenleg házi őrizetben vannak.

A bűnszövetség monori vágóhídján a NAV mellett a NÉBIH szakemberei is ellenőriztek, és áldatlan állapotokra bukkantak. A higiéniai és munkakörülmények nem voltak megfelelőek, az áruk eredetét pedig nem tudták igazolni. A több, mint négy tonna eredetigazolás nélküli húst a NÉBIH megsemmisíttette, a vágóhíd tevékenységét pedig felfüggesztette.

Az elkövetői kör a nyomozás adatai szerint egymilliárd forintot meghaladó kárt okozott a költségvetésnek. A megtérülés érdekében a pénzügyi nyomozók bankszámlákat és ingatlanokat zároltak, valamint lefoglaltak készpénzt és nagy értékű járműveket.