Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Gyömrőn

Időközi polgármester-választás lesz vasárnap Gyömrőn, miután június elsejei hatállyal lemondott posztjáról a 2002 óta a várost vezető Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör), akit áprilisban jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – tájékoztatott a település jegyzője.



Varga Ernő elmondta, hogy a több mint 17 ezer lakosú településen 13 ezer 735 szavazót várnak az urnákhoz vasárnap, voksolni 16 szavazókörben lehet.
Korábbi lemondása ellenére ismét indul a polgármesteri posztért Gyenes Levente Zoltán, rajta kívül még két jelölt száll ringbe: Horváth István Attila (független) és Kovács István (Magyar Munkáspárt) – közölte a jegyző.
A Szegedi Ítélőtábla április 20-án mondta ki bűnösnek Gyenes Leventét folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet; a bíróság a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el. Az úgynevezett “számlagyáras” perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.
Az elítélt városvezető május 31-én egyebek mellett azt mondta az MTI-nek, hogy az ügyben érintett vállalkozás, amelynek korábban ügyvezető igazgatója volt, évente csaknem ezer számlát fogadott be, ezek között kilenc valótlan tartalmút találtak, és mint egyszemélyes felelőst őt vonták felelősségre. Megjegyezte, hogy az államnak okozott hatmillió forintos kárt maradéktalanul megtérítette. Hozzátette: a gazdasági vállalkozásban történtek semmilyen módon nincsenek összefüggésben polgármesteri munkájával.
Távozását indokolva hangsúlyozta: a történtek miatt nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni a – Gyömrő 2000 Kör kilenc képviselőjéből, valamint egy fideszes, egy jobbikos és egy MDF-es tagból álló – képviselő-testületet, amelynek jelezte, hogy újra indulni fog a megmérettetésen, mivel a közügyek gyakorlásától nem tiltották el. Kiemelte: lemondásával lehetőség nyílik arra, hogy a gyömrői lakosok a megismert információk birtokában döntsenek arról, alkalmasnak tartják-e továbbra is a város irányítására.