Rió 2016 – Hazaérkezett a magyar olimpiai csapat

Szerdán 8 óra után leszállt Budapesten az úgynevezett aranygép, amellyel hazatértek Rio de Janeiróból azok a magyar sportolók, akik utolsóként még az olimpia helyszínén tartózkodtak. 




 

 A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint az érmet nyert versenyzők közül a három arany- és egy ezüstéremmel záró úszó, Hosszú Katinka, a párbajtőrben olimpiai bajnok Szász Emese, az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina, továbbá a férfi párbajtőrcsapattal bronzérmes Rédli András tartózkodott a fedélzeten. A járattal csaknem 150 fő érkezett, köztük sportolók, kísérők, orvosok és a MOB stábjának tagjai is. A légikikötőben a hagyományoknak megfelelően kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőgépet.

Rió 2016 - Hazaérkezett a magyar olimpiai csapat

Több ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai fogadták a magyar olimpikonokat szerda délelőtt a Syma CsarnokbanAz olimpikonok hivatalos köszöntése fél 10 után nem sokkal kezdődött, a magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával, és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba.
Az olimpiai himnusz felcsendülése után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely nagyon sok magyar embernek okozott gyönyörű perceket, órákat és napokat.
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter arról beszélt, nagy élmény, hogy sikerek idején az idegen emberek is közeli ismerősökké válnak, s a jó nemzetből jó család válik.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek.

 



Warning: file_get_contents(https://graph.facebook.com/comments/?ids=http://www.vecseshirek.hu/2016/08/24/rio-2016-hazaerkezett-a-magyar-olimpiai-csapat/): failed to open stream: HTTP request failed! HTTP/1.1 400 Bad Request in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 17 Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /var/userdata/web/vecseshirek.hu/website/www/wp-content/plugins/facebook-like-and-comment/comments.php on line 19