Csévharaszti zarándokok húsvéti sonkát és bárányt vittek Ferenc pápának

Három húsvéti bárányt és hetvenkét sonkát vittek Ferenc pápának csévharaszti zarándokok, amelyet a szerdai általános audiencián adtak át a katolikus egyházfőnek.



Antal András diakónus, a csépharaszti plébánia vezetője és a zarándoklat szervezője elmondta: a felajánlott bárányokból egyet a Szent Márta ház húsvéti asztalára, egyet személyesen Ferenc pápának, egyet pedig XVI. Benedek emeritus pápának szántak. A húsvéti sonkák, amelyekkel “Ferenc pápa szegényeit”, vagyis a Rómában élő hajléktalanokat szeretnék megajándékozni, a vatikáni alamizsna-hivatalba kerültek.
Antal András kitért arra: a tizenöt tagú csoport a csévharaszti plébánián dolgozó szegényekből, az egyházközség híveiből és a falu vezetőiből verbuválódott.

Vatikánváros, 2017. április 5.
A pápai audiencián Ferenc pápa megáldja és átveszi Bodor Istvántól (j2) a csévharaszti zarándokok adományának egyikét, egy 17 kilogrammos húsvéti sonkát a Szent Péter téren, Vatikánvárosban 2017. április 5-én.Jobbra Habsburg-Lotaringiai Eduárd vatikáni nagykövet (j) és Antal András lelkipásztor, a csévharaszti plébánia vezetõje (j3).
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A bárányokat a plébánia tangazdaságában nevelték, és a sonkák többségét is az ott dolgozó szegények készítették, illetve ajánlották fel.
A zarándokcsoport hétfő reggel Beer Miklós váci megyés püspök áldásával indult útnak – ismertette.