Majális a Bókay-kertben

A korábbi évektől eltérően idén egy kicsit múltba tekintős lesz a Bókay-kerti majális színpadi programja. No, azért nem kell távoli időutazásra számítani, csak a kilencvenes évekbe ugrunk vissza a Happy Ganggel, a Hip Hop Boyzzal, valamint Ganxta Zoleeval és a Kartellel.

 


A Bókay-kerti majális programszervezőinek mindig is világos célja volt, hogy ezen a napon a család minden tagja, tehát minden korosztály számára kínáljanak érdekességeket. Ez teszi kellemessé a délelőtt vagy ebéd után kisgyerekkel kilátogató házaspárok vagy az esti koncerteket végigcsápoló kamaszok ünnepét. A cél valójában nem változott, de a szervezők most csavartak egy kicsit a dolgon.

– Egy picit retrós lesz most a program – avatott be Sonnewendné Lengyel Orsolya főszervező. – Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a távoli múltba nézünk vissza: a kilencvenes évek sztárjait hívtuk meg, és bizony, ilyen gyorsan telik az idő, ma már ennek az évtizednek a művészeti produkcióit is retrónak tekintjük.